7. fejezet - Érzelmek nélkül

Hai drágák!:) Sajnálom, hogy csak most jövök az új résszel, de hosszú hetem volt és nem igazán volt erőm írni. Ez a fejezet is elég zavaros lett, vagy nem is tudom... nem érzem teljesen jónak. Na jó, mindegy, nem rizsázok:) Szokás szerint nagyon boldog vagyok, hogy nőtt a rendszeres olvasók száma! És külön köszönet azoknak, akik írnak valami visszajelzést is. El se hisztitek mennyit számít pár sor is... Ha még nem mondtam volna, akkor lehet névtelenül is kommentelni, szóval hajrá!:) Nagyon örülnék neki.
Csók.xxx.

Hetedik fejezet – Érzelmek nélkül

Halkan csuktam be magam mögött a fürdőszoba ajtaját. Nagyot sóhajtva döntöttem neki a hátamat és lecsúsztam a hideg csempére. A földszintről a fiúk halk vitájának hangjai hallatszódtak fel, gondolom épp a történtekről volt szó. Mikor Harryvel az oldalamon beléptem az ajtón, Niall szó nélkül felpattant és szorosan a karjaiba zárt. Nem mondott semmit, nem szidott le, mégis tisztán éreztem a belőle áradó mérhetetlen aggodalmat. Elengedett, majd Harry lépett mellém. Halk sóhaj szökött ki ajkain, miközben vállamnál fogva magához húzott és egy lágy puszit nyomott a hajamra. Ez az apró gesztus is sokat jelentett, halvány mosoly jelent meg fáradt arcomon, ahogy felé fordultam. Fájdalmas tekintettel nézett végig rajtam, majd hatalmas kezét finoman a vállamra simította. Óvatosan megszorította, majd a többiek után ment a nappaliba.

- Megkeresem ezt a seggfejt – hallottam meg Niall indulatos hangját.

- Nincs értelme, nyugodj le. Menj inkább és pihenj egy kicsit. Rád fér – szólt halkan Zayn.

Lassan feltápászkodtam a földről és a zuhany felé indultam, miközben lekaptam magamról a pólómat.  Nem akartam tovább hallgatni a beszélgetésüket. Ledobáltam a ruháimat a sarokban lévő székre, majd beléptem a fülkébe. A forró vízcseppek szinte égették a bőrömet, ahogy lassan végigfolytak testemen. Arcomat a vízsugár felé fordítottam és csukott szemmel tűrtem, ahogy az arcom és a hajam teljesen elázik. Jóleső bizsergés futott végig rajtam, ahogy hideg porcikáim átmelegedtek a zuhany alatt.

Mikor úgy éreztem, már elég ideig áztattam magam, kiléptem a párás kabinból és a törülközőmért nyúltam. A puha anyag, szinte simogatta a bőröm, ahogy pár kósza vízcseppet letöröltem testemről. Lazán magam köré csavartam, majd körbefordultam a kis helyiségben, ruha után kutatva. Csalódottan vettem tudomásul, hogy elfelejtettem behozni magammal, ezért kénytelen vagyok kimenni érte. Szorosabbra húztam magamon a rövidke törülközőt, majd kitipegtem a folyosóra. Már majdnem elértem a szobámig, mikor hirtelen kivágódott előttem egy ajtó, ezzel megállásra késztetve engem. Meglepetten pislogtam fel az előttem álló, félmeztelen Harryre. Pár pillanatig némán méregettük a másikat, majd mikor tudatosult bennük mennyire kellemetlen szituációba kerültünk, mindketten zavartan elkaptuk a tekintetünket. Lábaim alatt elterülő szőnyeget kezdtem tanulmányozni, miközben éreztem, hogy enyhe pír kúszik fel az arcomra. Harry halkan kuncogni kezdett, mire összehúzott szemekkel felkaptam a fejem.

- Azt hiszem… én most megyek – hadartam, majd kikerülve őt, a szobám felé siettem.

Mielőtt bementem volna, vállam felett még egyszer visszanéztem rá. Még mindig ott állt és engem figyelt. Arca kissé kipirult, egyik keze a tarkóján pihent, míg a másik tehetetlenül lógott teste mellett. Tekintetem lejjebb vándorolt, hosszasan elidőztem kidolgozott felsőtestén. Mikor ismét felnéztem az arcára, már teljesen eltűnt róla az előbb látott zavarodottság. Helyét átvette a megszokott önelégült vigyora, ahogy észrevette, mit nézek. Morogva megráztam a fejem, majd beléptem a szobámba, becsapva magam után az ajtót. Kivettem a szekrényből egy rövidnadrágot és egy hosszú fekete pólót, majd a törülközőt bedobva a sarokba felöltöztem.

Halkan nyöszörögve terültem el az ágyamon, arcomat a párnába fúrva. Fáradt voltam, megviselt ez a nap. Jut eszembe, még mielőtt szabad utat engednék az álmosságnak, valamit el kell intéznem. Nagyot nyújtózkodva nyúltam fel a szekrényemen pihenő telefonomért, majd a hátamra fordulva keresni kezdtem benne a számot, amire szükségem volt. Nagyot sóhajtva emeltem a fülemhez, míg vártam, hogy felvegye. Hosszasan kicsöngött, már úgy voltam vele, hogy leteszem, mikor hirtelen beleszólt.

- Igen? – hallottam meg a fáradtságtól rekedtes hangját.

- Szia, apa! Felébresztettelek?

- Nem, dehogy. Mit szeretnél? – érdeklődött valamivel éberebben.

Vettem egy nagy levegőt, még egyszer lepörgettem magamban a mondandómat és annak következményeit, mielőtt belekezdtem volna.

- Gondolkodtam Lucas ajánlatán… Elvállalom, bizonyos feltételekkel – hadartam el a végét egy szuszra.

- Jaj, drágám, ez nagyszerű! – lelkesedett.

- Még nem fejeztem be – morogtam, mire gyorsan elhallgatott. – Vannak feltételeim. Egy évadot vagyok hajlandó végig csinálni és semmi több.

- Rendben, ez megoldható – hagyta jóvá.

- A másik pedig, hogy ha ennek vége felmondok. Véglegesen.

Feszült csend volt a vonal másik végén, éreztem, hogy most mérlegeli ennek a döntésnek a következményeit. Türelmesen vártam, míg feldolgozza az információt.

- Ahogy akarod, kicsim – sóhajtotta végül.

Halványan elmosolyodtam, majd elköszöntem tőle. Visszadobtam a készülőket a megszokott helyére és a plafont kezdtem bámulni. Hirtelen felindulásból felálltam, majd az ablakomhoz léptem. Felkucorodtam a párkányra, hátamat a falnak döntöttem, miközben a kivilágított kertet néztem. A gondolataim szüntelenül kavarogtam a fejemben, elűzve ezzel minden fáradtságom.

Volt még egy dolog, amit nem mondtam el apámnak. Valami, ami a műsor után az egész életemre ki fog hatni. Most viszont vannak ennél fontosabb dolgaim is, még ráérek ezen agyalni, ha aktuális lesz.

Egy évad, fél éves szerződés, rengeteg pénz. Megcsinálom. Kizárok mindent és érzelmek nélkül megcsinálom. Nem érdekelnek többé a kapcsolatok, nem hagyom, hogy az érzéseim befolyásoljanak bármiben is. Az álmosság kezdett eluralkodni rajtam, míg végül az ablaknak döntve a fejemet elaludtam.

***

- Jó reggelt, Napsugár! – kiabált valaki közvetlen mellőlem.

Morogva fészkelődni kezdtem, kezemmel a hang irányába kalimpáltam, hátha sikerül lecsapnom újdonsült ébresztőórám.

- Hagyjál! – dörmögtem a párnák alól.

- Aki éjjel nagylány, legyen nappal is – nevetett.

Nagyokat pislogtam, míg megszokta a szemem a fényt. Szúrós tekintettel méregettem az ágyam mellett guggoló, sunyin vigyorgó Louist. Lassan ülőhelyzetbe tornáztam magam, értetlenül néztem körbe magam körül.

- Hogy kerültem ágyba?

- Niall hozott át éjjel, mikor látta, hogy félig lelógva fetrengsz a párkányon.

Összehúzott szemmel bólintottam, majd kibújtam a takaró alól és az ajtóhoz indultam. Szélesen kitártam és sokat mondóan pillantottam Louisra, aki még mindig az ágyam mellett szobrozott. Kezemmel a folyosó felé mutogattam, mire csak egy értetlen fintor volt a válasz.

- Kimennél végre? – mordultam rá, mikor végképp nem vette az adást.

- Jól van, megyek már – motyogta durcásan, miközben színpadias mozdulatokkal kitrappolt a helyiségből.

Nagyot sóhajtva csaptam be utána az ajtót, majd kivettem a szekrényből egy kényelmes farmert és egy fehér belebújós pulcsit, míg hajamat egy laza copfba kötöttem fel. A tükör elé lépve keserű mosoly jelent meg az arcomon. Üdv, érzéketlen Rachel!

Komótosan csoszogtam le a lépcsőn, a fiúk halk nevetése kihallatszódott a nappaliból.

- Rachel, szia! – kiabált Niall, mikor meglátott az ajtóban.

Mogorva arccal biccentettem neki, miközben magabiztosan átsétáltam a helyiségen. Hallottam a fiúk csendes motyogását, ahogy kiértem a folyosóra, de nem foglalkoztam vele. Majd megszokják az új helyzetet is. A konyhába érve öntöttem a bögrémbe egy kis kávét ébresztő gyanánt, majd lehuppantam az egyik székre a pult mellett. Unott fejjel hallgattam az óra egyenletes kattogását, miközben a keserű italt iszogattam. Legközelebb csak arra kaptam fel a fejem, hogy valaki belép az ajtón. Zayn zavartan beletúrt egyébként is kócos hajába, majd végül beljebb jött és leült a mellettem lévő székre.

- Akarsz valamit? – kérdeztem a kelleténél élesebben.

- Mi bajod van, kislány? Rosszul aludtál? – faggatózott szórakozottan. Látszólag nem hatotta meg mogorva stílusom.

- Nem – zártam le a beszélgetést, majd felálltam és mosogatóhoz léptem.

Szó nélkül kezdtem pakolni az edények között, nem törődve a még mindig mögöttem ücsörgő, meglepett Zaynnel.

- Jól van, majd szólj, ha megnyugodtál – veregette meg a vállam, majd kiment.

Megráztam a fejem, igyekeztem figyelmen kívül hagyni a mardosó bűntudatot, amiért így kell viselkednem velük. Csendben mosogattam tovább és a lehető legközömbösebb arcomat öltöttem magamra.

***

Gépies mozdulatokkal takarítottam a nappaliban, Niall komor pillantása szinte lyukat égetett a hátamba. Némaságba burkolóztam, nyugodtan tettem a dolgomat, mintha ott se lenne. Gondosan elrendezgettem a kanapén heverő párnákat, majd pár lépést tettem hátrafelé, hogy nyugodtan körbenézhessek a helyiségben. Elégedetten csaptam össze a kezem, mikor úgy ítéltem meg, hogy mindent elpakoltam. Határozott lépésekkel indultam meg az ajtónál álldogáló Niall felé, de mielőtt elmehettem volna mellette megragadta a karomat és erőteljesen visszahúzott maga elé. Meglepetten vontam fel a szemöldököm, tekintetem ide-oda cikázott a csuklómat szorongató keze és feldúlt arca között. Mikor észrevette, hogy nem tetszik, lazított a szorításon, de még mindig nem engedett el.

- Szeretnél valamit?

Összehúzott szemekkel figyelt, láttam rajta, hogy erősen próbál uralkodni indulatain.

- Mi van veled? – kérdezte halkan.

- Semmi – vágtam rá reflexből.

Lemondóan megcsóválta a fejét, majd elengedte a kezem és pár lépést hátrált.

- Mi változott? Történt valami tegnap?

- Niall, nézd, én nem akarok erről beszélni. Nem történt semmi – sóhajtottam.

Arca komor volt, szemeiben most nem láttam azt a megszokott pimasz csillogást, csak értetlenséget. Kitartóan álltam keserű tekintetét, bár minden erőmre szükség volt, hogy közömbös maradjak.

- Hol van az a lány, akit pár napja megismertem?

Kérdése szinte pofán vágott. Bármennyire is fájt beismerni, igaza volt. Ez nem én vagyok. Vagy pontosabban… nem ez voltam. Mostanáig.

Vettem egy nagy levegőt mielőtt válaszoltam volna.

- Az a lány nincs többé.