3. fejezet - Fogadd el

Sziasztok drágáim!:) El se hiszitek mennyire boldog vagyok most. Még csak most teszem fel a 3. részt, de máris 15 rendszeres olvasó van!!!♥ Köszönöm szépen, hogy ennyien érdeklődtök a történet iránt, nagyon nagyon sokat jelent! Illetve köszönöm a kommenteket és a kis üziket twitteren, hihetetlenek vagytok, annyira jól esik!<3 Na de nem is húzom tovább az időt. Íme a következő rész, ami még mindig kicsit vérszegény, de remélem azért lesz akinek tetszik:) Visszajelzéseket nagyon várom!
Csók.xxx.

Harmadik fejezet – Fogadd el

- Biztos, hogy elég lesz ennyi cucc? – kérdezte apu, mikor meglátta, hogy csak egy utazótáska van a kezemben.  

- Csak pár utcával arrébb megyek, nem a világ végére – mosolyogtam rá kedvesen.

Gondterhelt arccal figyelt, láttam rajta, hogy kicsit megviseli ez a dolog. Remélhetőleg minél hamarabb elvégzem a dolgom és jöhetek haza. Nem mintha nem kedvelném a fiúkat, de félek, ha túl sok időt töltenék velük, nem lennék képes így hátba szúrni őket.

- Pár nap és jövök – mondtam, majd megöleltem és sietősen kiléptem az ajtón.

Még el se értem a lépcsőig, mikor Louis és Niall rontott ki a házból és egyenesen hozzám szaladtak. A szőke azonnal leakasztotta a rólam a táskám, míg a másik a vállamnál fogva magához húzott és egyszerre kezdtek el magyarázni mindenféléről. Zavartan kapkodtam köztük a fejem, majd mikor meguntam a kiabálásukat egyszerűen otthagytam őket és bementem.

A nappaliban Zayn ült és a híreket nézte. Mikor meglátott szélesen elmosolyodott, felállt és odajött egy pacsira. A folyosón visszhangzott a két srác veszekedése, ahogy egyre beljebb jöttek.

- Fejezzétek már be, szétmegy a fejem – szólt rájuk Zayn, mikor odaértek hozzánk.

Duzzogva vágódtak le a kanapéra, Niall még mindig a táskámat szorongatta.

- Akarom én tudni, hogy mi bajotok van? – kérdeztem, miközben leültem közéjük.

- Az én szobámban fogsz aludni! – közölte egyszerűen a szőke. – Én ismertelek meg először, tehát az én barátom vagy.

- De én még alig ismerem! Nálam fog aludni, mert több időt kell együtt töltenünk – vágta rá a másik sértett.

Segítségkérőn néztem Zaynre aki csak a fejét fogva röhögött rajtuk. Elképesztő milyen gyerekesek tudnak lenni, mint egy csapat óvodás. A helyzetet Paul mentette meg, aki épp a legjobb pillanatban csatlakozott társaságunkhoz.

- Ana szobájában fog aludni és kész. Zayn, mutasd meg neki – adta ki a parancsokat, majd ott is hagyott minket. Kivettem a táskám Niall kezei közül és Zayn után siettem.

Egy egyszerű, de hangulatos szobába vezetett, fent az emeleten. Nem volt nagy, egy ember kényelmesen elfért benne. Ledobtam a táskámat a sarokban lévő ágyra és szép lassan körbenéztem. Mindössze egy széles ablak volt, ami az udvarra nézett. A falak barackszínűek voltak, nagyon otthonos hatást keltett. Az ágyam mellett egy íróasztal volt, felette pedig egy tükör lógott. A szoba másik felébe egy nagy szekrény kapott helyet. Zayn mosolyogva intett egyet, majd magamra hagyott azzal a címszóval, hogy megnézi a fiúkat, addig pakoljak ki.

Nem hoztam sok cuccot, így hamar végeztem. A ruháimat beakasztottam a szekrénybe, a laptopom és a telefonom az asztalra tettem, majd végül a táskámat ledobtam az egyik sarokba. Az órára néztem, fél tizenkettőt mutatott. Egész megfeledkeztem róla, hogy nem szórakozásból vagyok itt. Itt az ideje, hogy kicsit a munkámmal is foglalkozzak.

Nem a főzőtudományomról vagyok híres, az már egyszer biztos. Mikor legutóbb meglepetés vacsorát akartam csinálni apunak, majdnem leégett a konyha. Ezek után inkább nem kísérletezek azzal, hogy főzök valamit a srácoknak ebédre. Lekaptam a kabátomat a fogasról, már a cipőmet vettem, mikor valaki megállt pár lépésre előttem.

- Hova készülsz? – szólalt meg rekedtes hangon, mire ijedten összerezzentem.

Lassan néztem fel arcára, Harry élénkzöld szemeivel kíváncsian figyelt. Nem tudtam kiolvasni belőle semmilyen érzelmet, pedig nagyon szerettem volna.

- Elmegyek, hozok valami ebédet – motyogtam zavartan és minden figyelmem a cipőfűzőmnek szenteltem.

- Elviszlek – jelentette ki egyszerűen és már nyúlt is a kabátjáért.

- Nem kell! – kezdtem azonnal tiltakozni.

Nem foglalkozott velem, felöltözött, zsebre vágta a kocsi kulcsát, majd az ajtónak dőlve várta, hogy elkészüljek. Elhúztam a számat és magamban szitkozódtam. Egyszer túl kell esnünk ezen is…

***

Harry a Nando’s előtt parkolt lett. Szó nélkül hátranyúltam a táskámért, de mire visszafordultam már csak én ültem a kocsiban. Zavartan kapkodtam a fejem, de sehol sem találtam a göndör hajú srácot. Kiugrottam a járműből és hangosan fújtatva csörtettem be az étteremben. Rávesz, hogy eljöjjek vele, aztán meg jól itt hagy. Nagyszerű.

Amikor kivágtam magam előtt az ajtót, mindenki felém kapta a fejét. Köztük Harry is. Ez meg mit keres is? Zavartan lesütöttem a szemem, elmotyogtam egy „elnézést”, majd Harryhez siettem.

- Te meg minek jöttél be? – nézett végig rajtam furcsán.

- Vásárolni jöttem – feleltem egyszerűen.

Nem néztem fel rá, de szinte láttam magam előtt, ahogy megforgatja a szemeit. Idegesítette a makacsságom. Mikor az előttünk álló idősebb nő is végzett a pénztárhoz léptem. Szólásra nyitottam a számat, de Harry megelőzött. Lazán beállt elém és beszélni kezdett. Elképedve figyeltem, ahogy bájosan rávigyorogott a pénztáros csajra, miközben leadta a rendelését.

- Ha befejeztétek a flörtölgetést más is vásárolna – szóltam oda, csak úgy mellékesen.

Mindketten rám néztek, Harry szórakozottan, míg a lány szúrós szemekkel méregetett.

- Még valamit? – kérdezte, majd figyelmét ismét a göndör felé fordította.

- Nem, ennyi lesz. Köszönjük.                                        

Megragadta a karom és kihúzott a sorból, miközben átvette a rendelt ételt. Kezembe adta a csomagokat nem törődve az ellenkezésemmel és visszament fizetni. Fújtatva trappoltam ki az épületből, bedobtam a zacskókat hátra, majd beültem a kocsiba. Harry pár perccel később mosolyogva jött ki, pár lánnyal a sarkában. Kedvesen elköszönt tőlük, majd beszállt mellém.

- Elképesztő mennyire idegesítő tudsz lenni mikor ilyen makacs vagy – morogta.

Nem válaszoltam neki, mereven magam elé bámultam. Nem beszélgettünk, Harry az útra figyelt én pedig a gondolataimba merülve nézelődtem. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem teljesen más irányba tartunk. Idegesen figyeltem a környéket, hátha megpillantok valami ismerőset, de hamar rá kellett döbbenjek, még sosem jártam Londonnak ezen a felén. Mikor erre rájöttem kérdésekkel kezdtem el bombázni, de nem foglalkozott velem, nyugodtan vezetett tovább. Egy idő után feladtam a próbálkozást és nagyokat sóhajtva néztem az elsuhanó tájat.

Erre felé már csak elvétve voltak házak, körülöttünk mindenhol zöld parkokat lehetett látni. Bő fél órát kocsikázhattunk, mire Harry végre megállt. Kiugrott a kocsiból, megkerülte azt, majd udvariasan ajtót nyitott nekem is. Furcsán néztem rá, de nem foglalkozott vele, kedvesen mosolygott továbbra is. Kimásztam, megvártam míg bezárja a kocsit, majd együtt indultuk el a park közepén lévő kis tó felé. Egyikünk se szólt egy szót se, Harry kezeit a zsebébe dugta, én pedig idegesen nyújtogattam a pulóverem ujját. Tudtam, hogy beszélni akar velem. Az agyam folyamatosan kattogott, valami meggyőző hazugság után kutattam a fejemben, de egy elfogadható indokot sem találtam, miért is felejtettem el azt az estét ilyen hirtelen.

- Na, gyerünk, bökd ki. Ne húzzuk az időt – szóltam rá, mikor már majdnem körbesétáltuk a kis tavat.

Egy pillanatra rám nézett, majd tekintetét ismét a kavicsos útra szegezte.

- Engem nem tudsz átverni – mondta mély, rekedtes hangján. Komolynak tűnt, már nem láttam rajta azt a játékosságot, amilyen alig egy órája volt.

- Nem tudom, miről beszélsz – feleltem magabiztosan.

Egyik kezével feszülten a hajába túrt, nagyokat sóhajtozott. Mereven magam elé bámultam, igyekeztem nyugodt maradni.

- Figyelj… - kezdte halkabban. – Mindketten részegek voltunk, ez tény. De kizárt, hogy ne emlékezz rám, hacsak nem vagy amnéziás.

- Kitudja. Csak nem sérti az egódat, hogy egy lány számára nem voltál felejthetetlen? – néztem rá lesajnálón.

- Nem erről van szó! – csattant fel azonnal.

Lehajtottam a fejem és széles mosolyra húztam a szám. Egyem a kis önérzetes szívét, biztos nem halotta még ezt senkitől.

- Nem értem miért akarsz ennyire görcsösen emlékeztetni rá. Fogadd el, velem nem feküdtél még le.

Szúrós szemekkel nézett rám, láttam rajta, hogy valamit mondani akar, de végül nem tette. Fáradtan felsóhajtott, kezeit átkulcsolta a tarkóján, miközben hátrahajtotta a fejét. Nem hitte el, biztos vagyok benne, hogy nem sikerült meggyőznöm és nem fogja feladni. Fogalmam sincs, hogy rázhatnám le. Soha nem derülhet ki ez az egész, különben kénytelen lennék kivándorolni a pingvinekhez.

- Menjünk haza – morogta, majd megfordult és visszafelé kezdett sétálni.

Úgy tűnik egy időre sikerült megnyugtatnom. Utána siettem, majd a kocsiig tartó rövidke utat csendben tettük meg. Mindketten gondolatainkba mélyedtünk. A nehezén már túl vagyok, itt az ideje, hogy a feladatomra koncentráljak. Holnapra valami használható infó kell a magazinnak. Már csak ki kell találnom ki lesz az áldozat…