4. fejezet - Sajnálom

Na sziasztok drágáim!:) Meghoztam a következő fejezetet, ami talán egy kicsit izgalmasabb lett, mint a többi. Elég fáradt vagyok mostanában, szóval ne haragudjatok, ha kicsit összecsapott lett. Nem szeretném felesleges jelenetekkel húzni az időt, szóval, ha néha nagy ugrásokat láttok, akkor bocsi. Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy köszönöm a 17 feliratkozót!!! El se hiszitek mennyit jelent!:') Azoknak külön köszönet, aki hagy némi visszajelzést is, sok erőt ad a következő fejezet megírásához! Szeretlek titeket:)
u.i.: Nem olvastam át a fejezetet, mert nagyon fáradt vagyok, örülök, hogy megtudtam írni. Szóval, ha találtok benne hibát ezért lesz, bocsi. Amint lesz egy kis időm javítom.
Csók.xxx.

Negyedik rész – Sajnálom

Ahogy beléptünk a házba Niall kétségbeesett arcával találtuk szembe magunkat. Tekintete ide-oda cikázott köztünk és a kezemben lévő zacskók között.

- Mégis hol a francba voltatok eddig? – rivallt ránk.

Egy röpke pillanatig azt hittem, hogy miattunk aggódott, de hamar rá kellett döbbennem, hogy erről szó sincs.

- El tudjátok képzelni mennyire éhes vagyok? – rázogatta a drámai hatás kedvéért a vállam.

Elképedve figyeltem, ahogy kikapja a kezemből a csomagokat, majd beszalad velük a konyhába. Kérdőn néztem Harryre, aki csak nevetve legyintett egyet. Ja, értem, szóval ez ilyen megszokott dolog. Felakasztottam a kabátom, majd a szőke srác után mentem. Louis és Liam a pultnál ültek és épp azt próbálták eldönteni, ki mennyit ehet. Niall rögtön kisajátított magának három zacskót, mire a többiek csak rosszallóan megrázták a fejüket. Egyikük sem mert ellenkezni vele, nem is értem miért. Ahogy végignéztem a társaságon, a szívem összeszorult egy pillanatra. Harry látva a világfájdalmas arcomat kíváncsian kezdett fürkészni. Megráztam a fejem, rendeztem a vonásaimat, majd kisiettem a helyiségből mielőtt észrevennék, hogy nem vagyok teljesen rendben.

Felmentem a szobámba és fáradtan ledőltem az ágyamra. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, fészkelődtem kicsit, majd mikor kirángattam az arcom elé tartottam. Apa írt, hogy minél előbb jelentkezzek valami használható anyaggal, mert a szerkesztőség kezd kiakadni. Felsóhajtottam, kezemmel eltakartam a szemeimet. Ki kell találnom valamit… Mi az, ami nem túl feltűnő, de biztos nem tudja róluk senki?

Halk kopogás hallatszódott az ajtó felől, odafordítottam a fejem és szóltam, hogy bejöhet. Zayn dugta be a fejét, félénken elmosolyodott, majd beljebb lépett.

- Zavarok?

- Nem, gyere csak.

Feltornáztam magam törökülésbe és a falnak döntöttem a hátam. Habozott egy kicsit, majd végül ő is leült mellém. Láttam rajta, hogy valami nyomja a lelkét, türelmesen vártam, hogy beszélni kezdjen.

- Tudom, hogy nem ismerjük egymást régóta, de egy kis segítségre lenne szükségem – mondta halkan.

Bólintottam, kíváncsian fürkésztem gondterhelt arcát.

- Van egy lány, akit nagyon kedvelek… - kezdte lassan. – Szeretném elvinni valahova, de félek, hogy a média egyből ráugrana a témára.

Hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, de tudtam, hogy ez a megfelelő alkalom. Összeszedtem magam, majd bátorítóan rámosolyogtam.

- Szerintem menjetek el valahova vacsorázni, ha nem tud róla a sajtó, nem lehet belőle gond. Pár utcával arrébb van egy hangulatos étterem, én azt ajánlom.

Félszegen magához ölelt, elmormogott egy „köszi”-t, majd magamra hagyott. Idegesen dörzsölgettem az arcom és próbáltam elnyomni a feltörni készülő lelkiismeretem. Meg kell tennem, nincs választásom. Kezembe vettem a telefonom és írtam egy SMS-t apámnak. Leírtam benne az étterem címét és az időpontot. Fájó szívvel tettem le a készüléket az asztalomra, arcomat a párnába temettem és nagyokat sóhajtoztam. Utáltam mindent. Utáltam, hogy ezt kell tennem velük, utáltam, hogy hazudnom kell, utáltam az egész helyzetet.

***

Épp a nappaliban pakolásztam, mikor Louis slattyogott le a lépcsőn. Rám mosolygott, majd levágódott a kanapéra. Unottan kapcsolgatni kezdte a tévét, miközben engem figyelt. Összehajtottam az utolsó ruhadarabot is, amit lehajítottak a földre, majd leültem mellé.

- Mi újság? – kérdezte barátságosan.

- Nem hiszem, hogy pont az én életemre lennél kíváncsi. Mesélj inkább te! Mit csináltok holnap?

Arca azonnal felderült és lelkesen mesélni kezdett. Egy interjúra hívták meg őket az egyik csatornától. Tehát ez azt jelenti, hogy holnap enyém az egész ház. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem. Ha egyedül hagynak, biztos, hogy önsajnáltatásba fogok merülni és minden erőmmel azon leszek, hogy ne hagyjak itt mindent és mindenkit csak úgy, szó nélkül. Másrészről viszont lesz egy kis időm rendbe tenni a gondolataimat.

Louis mikor látta, hogy már nem tudja lekötni a figyelmem finoman oldalba bökött. Kíváncsian fürkészte az arcomat, próbált valamit leolvasni róla. Megeresztettem felé egy halvány mosolyt, majd megkértem, hogy ismételje meg az utolsó mondatát. Elégedettséget láttam az arcán, ahogy újra beszélni kezdett. Összevissza fecsegett mindenről, ami épp az eszébe jutott. Sokszor nem tudtam követni, hogy épp miről beszél, de nem bántam. Elterelte a gondolataimat és egyébként is szerettem az ostoba történeteit.

***

Az ágyamban feküdtem és az óra egyenletes kattogását hallgattam. Korán volt még, talán fél 10 lehetett. A fiúk is lent őrjöngtek a nappaliban, hangos nevetésük felhallatszott. Nem akartam lemenni hozzájuk, tudtam, hogy Zayn bármelyik percben hazaérhet. Biztos vagyok benne, hogy fotósok hada állt készenlétben, hogy lencsevégre kaphassa őket. Nem akartam a szemébe nézni, féltem attól, amit látnék. Ha szembesülnöm kell a haragjával biztos megtörök és bevallok neki mindent. Nem kockáztathatok, így hát a takaró alatt kucorogva hallgatóztam. Louis épp valami viccet mesélt a srácoknak, mikor ajtócsapódást hallottam. Minden elhallgatott, gondolom senki nem számított rá, én azonban tudtam ki jött. Kimásztam az ágyamból és halkan az ajtóhoz osontam.

- Hé Zayn, történt valami? – hallatszódott Liam hangja.

Összeszorított fogakkal vártam a választ, szaggatottan vettem a levegőt. Senki nem szólt semmit. A csendet végül Zayn hangos üvöltése törte meg, amit egy nagy csattanás követett. Lehunytam a szemem és nagyokat sóhajtozva hallgattam, ahogy veszekszik a többiekkel. A bűntudat szinte felemésztett, tudtam, hogy most nekem kéne ott állnom vele szemben és nekem kellene állnom tehetetlen dühét. De nem tettem. Itt vagyok fent és gyáva módon elmenekültem előle. Szánalmas vagyok.

Lecsúsztam a fal mentén, fejemet hátrahajtottam. Louis felemelte a hangját, mire hirtelen mindenki elhallgatott. Zayn valamivel nyugodtabb hangnemben magyarázni kezdett, hogy mennyire elege van ebből az egészből. A többiek feszülten hallgatták, szinte láttam magam előtt értetlen arcukat.

- Rendben, de elmondanád végre mi történt pontosan? – hallottam meg Harry rekedtes hangját.

- Elegem van abból, hogy nem tudok egy nyugodt estét eltölteni valakivel, mert ezek a seggfejek minden lépésemnél ott vannak – magyarázta feldúltan.

- Tudtuk, hogy ez ezzel jár… - jegyezte meg halkan Niall.

Csend telepedett a nappalira, egyikük sem szólt semmit. Lépteket hallottam, egyre közelebbről, majd végül abbamaradtak. Ijedten rezzentem össze, mikor valaki hirtelen dörömbölni kezdett az ajtómon.

- Engedj be! – szólt erélyesen Zayn.

Nem válaszoltam, összehúztam magam és úgy vártam a fejleményeket. Megint cipők kopogását hallottam, de ezek már sietősebbek voltak.

- Hagyd békén! – kelt Niall a védelmemre.

- Beszélnem kell vele.

- Majd beszélsz holnap. Késő van, menj aludni te is – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Nagy sóhajtás, léptek, káromkodás, majd ismét a cipők tompa kopogását lehetett hallani. Csend borult az egész lakásra, szaggatottan fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. Tudtam, hogy túlreagálja és valahol mélyen ezzel ő is tisztában volt. A lelkiismeretemet azonban ez nem érdekelte. Az agyam folyamatosan kattogott, ahogy visszasétáltam az ágyamhoz és bebújtam a takaróm alá. Ez még csak az első ilyen ügyem volt velük és már most szörnyen érzem magam. Másoknál miért volt olyan könnyű? Talán azért, mert ők az elsők, akik nem csak egy jött ment senkiként tekintenek rám. Az elsők, akik feltétel nélkül elfogadtak és barátjukként tekintenek rám. Nem, nem szabad ilyenekre gondolnom. Csak egy munka a sok közül…

***

Nem tudtam aludni, álmatlanul forgolódtam az ágyban. Mikor már nem bírtam tovább felültem és az órára pillantottam. Fél kettőt mutatott. Lustán felálltam és a szekrényemhez sétáltam. Kivettem belőle egy egyszerű kapucnis pulcsit, belebújtam, majd kiléptem az ajtón. Csendben osontam le a lépcsőn, kezemmel a korlátot szorongatva, nehogy leboruljak. Miután épségben leértem a földszintre az udvar felé indultam. Ijedten ugrottam hátra, mikor észrevettem, hogy valaki már kint. Ahogy közelebb értem láttam, hogy Zayn ácsorog a korlátra támaszkodva. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy visszaszaladok az emeltre és elbújok a biztonságot nyújtó takaró alá, de tudtam, hogy felesleges lenne. Egyszer úgyis túl kell esnünk ezen, végül is ő úgy tudja, hogy a fotósok maguktól mentek oda. Vettem egy nagy levegőt, majd kiléptem.

Nem vett észre, csendben sétáltam oda mellé, majd én is a korlátra támaszkodva figyeltem a hatalmas udvart. Egy pillanatra rám nézett, majd a kezében tartott cigit kezdte el nézegetni.

- Adsz egyet? – böktem fejemmel felé. Szó nélkül odanyújtott egy szálat és segített meggyújtani.

- Nem is tudtam, hogy cigizel.

- Mert nem szoktam. Csak néha, mikor úgy érzem, szükségem van rá – magyaráztam.

Bólintott, tekintetével a sötét udvart pásztázta. Nem akartam erőltetni a beszélgetést, tudtam, hogy elfogja mondani amit akar. Mikor már a harmadik szál cigit kezdte el szívni felém fordult, és beszélni kezdett.

- Sajnálom, hogy így kiborultam este. Már ha hallottál belőle valamit…

- Igen, tudok róla – feleltem halkan.

- Csak tudod, kezdek belefáradni ebbe az egészbe. Örülök, hogy azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék, imádom a rajongóinkat is, de néha sok. Szeretnék egy kicsit átlagos lenni. Szeretnék nyugodtan végig sétálni az utcán, találkozni valakivel anélkül, hogy másnap a címlapon virítanék.

Türelmesen hallgattam és igyekeztem közömbös képet vágni a dologhoz. Csak az járt a fejemben, hogy be kell fejeznem, amit elkezdtem, nem érdekel mivel jár. Együtt érzően vállon veregettem, majd megeresztettem felé egy halvány mosolyt. Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.

- Nem tudtam, hogy lesz ott valaki. Nem azért küldtelek oda – hazudtam szemrebbenés nélkül.

Zayn elmosolyodott, majd elnyomta a kezében tartott csikket és felém fordult.

- Tudom. Az este csak… csak ideges voltam, hirtelen jött ez az egész és rajtatok töltöttem ki. Na gyere, menjünk aludni – karolta át a vállamat, mire lesütöttem a szemem és szó nélkül követtem a házba. Az első feladat letudva.