8. fejezet - Senki sem kérte

Üdv, drágák! Jöttem a következő fejezettel. Elég nehézkesen ment a megírása, kicsit vontatottnak és unalmasnak érzem, de ezt döntsétek el ti. Nem szeretnék sok mindent hozzáfűzni... átolvasni nincs erőm, ne haragudjatok az esetleges hibákért, most csak ennyi telt tőlem. Remélem azért lesz akinek tetszik.
Köszönök mindent, a visszajelzéseket továbbra is nagyon várom!
Csók.xxx.

Nyolcadik fejezet – Senki sem kérte

Értetlen képpel álltam a nappali közepén, miközben a fiúk egyik szobából a másikba rohantak át, mindenféle hülyeséget kiabálva egymásnak. Liam telefonált valakivel pár perce és azóta teljesen megkergültek. A folyosón hirtelen Niallt és Louist pillantottam meg, amint bizalmasan beszélgetnek valamiről. Mindketten felém fordultak, majd a szőke elsietett az emelet felé, míg a másik hozzám lépett. Tartotta a tisztes távolságot, óvatosan méregetett, mintha attól félne, hogy bármelyik percben kiakadhatok valamin. Felvont szemöldökkel néztem rá, türelmeset vártam, hogy végre beszélni kezdjen.

- Ma a fiúkkal fotózásra megyünk, illetve elpróbálunk a stúdióban pár új dalt. Arra gondoltunk, hogy ha van kedved, jöhetnél te is – mondta kedvesen mosolyogva.

A szívem rögtön megenyhült barátságos arca láttán, bólintottam és szórakozottan figyeltem, ahogy vidáman dúdolgatva szalad a többiekhez, hogy elújságolja a hírt. Nevetve megráztam a fejem, majd visszamentem a szobámba, hogy valami elegánsabb ruhát vegyek fel. Hosszas töprengés után egy fekete farmer és egy fehér, kövekkel díszített póló mellett döntöttem. Hajamat kiengedtem, hullámos tincseim lágyan omlottak vállaimra. Elégedetten néztem végig magamon, majd felkaptam az asztalon heverő táskámat és lementem a fiúkhoz. Zayn elismerően füttyentett egyet, mikor meglátott, míg a többiek kedvesen rám mosolyogtak.

- Mehetünk? – lépett mellém Niall.

Bólintottam, mire óvatosan hátamra tette a kezét és az ajtó felé kezdett terelni. Harry kocsijával mentünk, abban mindenki kényelmesen elfér. A fiúk bemásztak hátra, míg én előre ültem a göndör mellé. Mikor sikerült mindenkinek elhelyezkedni végre elindulhattunk. Fejemet az ablaknak döntöttem és igyekeztem elfojtani egy mosolyt, a srácok kiabálását hallva. Nehéz volt a közelükben közömbösnek maradnom, nincsenek tisztába elragadó személyiségükkel. Akaratom ellenére is nevetnem kell, ha velük vagyok. Szememmel alig észrevehetően oldalra sandítottam. Harry mereven előre bámult, de az ő arcán is ott bujkált egy halvány mosoly. Ujjaival szórakozottan dobolt a kormányon, miközben a rádióból szóló dalt dúdolgatta halkan. Inge ujja lazán fel volt tűrve, nyakánál a felső két gomb hanyagul ki volt gombolva, remek kilátást nyújtva ezzel mellkasának egy részére. Hirtelen elfordította tekintetét az útról és egyenesen rám nézett. Zavartan beharaptam az ajkam, majd visszafordult az ablak felé. Harry látva a reakciómat kuncogni kezdett, de végül nem fűzött hozzá semmit. A többiek szépen lassan elcsendesedtek és az út hátralevő részét nyugodtan tettük meg.

Egy kicsi, egy szintes épület előtt álltunk meg, távol a belvárostól. A fiúk, ahogy kiszálltak a kocsiból egyből az ajtó előtt szobrozó biztonsági őrhöz rohantak. Egyedül Harry állt meg mellettem, nevetve figyelte, ahogy szegényt lerohamozzák. Szenvtelen arccal néztem őket, bár nehezemre esett megállni, hogy ne mosolyodjak el vidámságuk láttán. Régi ismerősükként üdvözölték a kissé megszeppent őrt, Harry is kezet fogott vele, míg én biccentettem neki. Belépve a nagy faajtón, egy folyosón találtuk magunkat. A srácok előreszaladtak, de most már kicsit visszafogták a hangjukat és halkan nevetgélve mentek tovább. Harry azonban nem tágított mellőlem, továbbra is szorosan a sarkban volt. Néha egy pillanatra rásimította tenyerét a hátamra vagy a derekamra, mire szúrós pillantásokkal jeleztem neki, mennyire nem tetszik a dolog. Igyekeztem nem foglalkozni a bizsergető érzéssel, ami végigfutott rajtam érintése nyomán, és a feladatra koncentrálni. Egyre nehezebben sikerült megtartanom a közömbös álcát, amit magamra öltöttem. Kicsit sem könnyítették meg a dolgom. A folyosó végére érve Paul lépett elő az egyik ajtó mögül. Beterelte a fiúkat, majd intett Harrynek is, hogy igyekezzen. A srácok rögtön elfoglalták a helyüket a mikrofonok mögött, míg én megálltam Paul mellett és az üvegablakon keresztül figyeltem, ahogy még egy utolsó viccet elsütnek egymás közt, majd összeszedik magukat és valamivel komolyabban várják az utasításokat.

- Jól van, kezdhetitek!

A következő pillanatban a fiúk dallamos hangja töltötte meg az aprócska helyiséget. Ámulattal figyeltem, ahogy teljes átéléssel énekelnek egy vidám hangzású dalt. Paul szenvtelen arccal nézte őket, de szemében elismerés csillogott. Büszke volt rájuk, ez kétségtelen.

Bő fél óra eltelt már, mire végre kaptak egy alig pár perces pihenőt. Niall rögtön odarohant hozzám, egyik kezével lazán átkarolt, miközben lelkesen vizslatta az arcom, hátha meglát rajta bármilyen reakciót.

- Tetszett? – kérdezte végül, még mindig kicsit szuszogva.

- Ja, nem volt rossz – vetettem oda flegmán.

Hátrébb hajolt, sértetten nézett rám, míg én mit sem törődve felháborodottságával unottan bámultam magam elé. Hangosan sóhajtott egyet, majd elengedett és határozottan elém lépett, kizökkentve ezzel a szerepemből.

- Tudod, az új album készületei mindig zárt körökben történnek. Nagyon ritka, hogy bárkit is beengedjünk munka közben, sőt szigorúan tilos! Egész reggel azért veszekedtem a menedzserünkkel, hogy eljöhess, hátha ettől jobb kedved lesz. Tehát leszel szíves kicsit megtisztelve érezni magad és némi érdeklődést mutatni a munkánk felé.

Döbbenten pislogtam fel komoly arcára, ami most a megszokott vidámság helyett csalódottságot sugárzott. Szavai szíven ütöttek, és bár hihetetlenül jól esett, hogy ennyi mindent megtesznek értem, nem engedhettem. Egy pillanatra lesütöttem szemeim, magamra öltöttem a már jól begyakorolt érzelemmentes álcámat, mielőtt ismét felnéztem volna rá.

- Senki sem kérte, hogy ezt tedd – feleltem fagyosan, majd sarkon fordultam és a terem távolabbi sarkába mentem.

Niall csendben figyelte cselekedeteim, majd egy hitetlen fejrázás kíséretében visszament. Falnak vetettem hátamat, majd mikor úgy ítéltem meg, hogy senki nem lát, lassan lecsúsztam a földre. Arcomat a tenyerembe temettem, és hagytam, hogy az önsajnálat magával ragadjon egy rövid időre. Ha már saját magamon nem tudok segíteni, legalább az ő helyzetét megkönnyítem azzal, hogy elérem, utáljon. Könnyebben beletörődik ebbe az egészbe, ha nem kötődik hozzám. Az meg, hogy velem mi lesz, senkit nem érdekel. A fejemben újra meg újra lejátszódtak Niall szavai, míg nem felfigyeltem egy fontos részletre. „Bizalmas, zártkörű, senki sem hallhatja…”

Felpattantam, leporoltam a nadrágom, majd száműzve a lelkiismeretem, visszamentem a fiúkhoz, akik már be is álltak a helyükre. Paul bólintott, majd a kis teremben felhangzottak az ismerős dallamok. Lassan hátráltam, egészen a szemközti falig, majd előhúztam a zsebemből a telefonom és a hátam mögött állítgatni kezdtem. Előkapartam a legmeggyőzőbb kamumosolyomat, majd mikor a refrénhez értek lenyomtam egy gombot.

***

Idegesen toporogtam a kihalt folyosón. Már jócskán besötétedett, elég későre járt. Csak a plafonon függő lámpa adott némi gyér fényt. Idegesen forgattam a kezem között tartott pendrive-ot, miközben folyamatosan az órám számlapját szuggeráltam. Fáradt voltam, ideges és minél előbb haza akartam menni.

Cipők kopogása hallatszódott mögöttem, nagyot sóhajtva fordultam meg és szemrehányó néztem a felém siető Lucasra.

- Remélem nyomós okod van rá, hogy iderángass ilyenkor – morogta, miközben megrázta esőtől vizes fürtjeit.

Szó nélkül hagytam zsörtölődését, türelmetlenü figyeltem, ahogy a zárral babrál. Szélesre tárta előttem az irodája ajtaját, majd udvariasan előre engedett. Bizonytalanul megálltam a kis szoba közepén, míg Lucas lazán rádobta kabátját a szék háttámlájára, majd helyet foglalt benne. Kezeit összekulcsolta maga előtt és felvette a tipikus nagyfőnök arckifejezést.

- Nos, mit hoztál? – nézett rám várakozón.

Közelebb léptem hozzá, majd az asztalára dobtam az aprócska pendrive-ot.

- Hát ez? – kíváncsian tanulmányozni kezdte.

- Hanganyag a fiúk készülő új albumáról.

Lucas elképedve nézett hol rám, hol a kezében tartott kütyüre.

- Hogy sikerült megszerezned? – nyögte végül.

- Megvannak a módszereim – feleltem kimérten. – Ne éld bele magad, nem sok és rövidek. Érd be ennyivel.

Teljesen ledöbbent, ámulattal nézett rám, de nem foglalkoztam vele. Szó nélkül összehúztam a kabátom, majd kiléptem a folyosóra, becsapva magam után az ajtót. Élvezze egyedül, én nem osztozom az örömén.

Lépteim visszhangoztak az üres folyosón, ahogy a lift felé igyekeztem. Összeszorítottam a szemem, megpróbáltam mindent kizárni, ami ma történt és valami szebbre gondolni. Apa jutott eszembe, mikor vigyorogva szaladgáltunk a kertben és minden olyan gondtalan volt. Nem vette el minden időnket a munka, s nem terhelt minket megannyi megoldásra váró probléma. Hiányoznak ezek az idők.