10. fejezet - Összezavarsz

Na hai drágák! Először is nagyon sajnálom, hogy ennyit csúsztam. Nem akarok magyarázkodni, mert tudom, hogy senkit nem érdekel, de tényleg sajnálom. Így alakult. Ez a rész se lett valami hosszú, de talán most nem olyan vontatott, mint lenni szokott. Megpróbálok a hosszú hétvége alatt még írni valamit, hogy hétközepén hozhassam a következő, de nem ígérek semmit. Köszönöm a rengeteg kommentet és a díjakat, nagyon sokat jelent. Imádlak titeket!:) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszésetek, várom a visszajelzéseket!
Csók.xxx.

Tizedik fejezet – Összezavarsz

Rezzenéstelen arccal álltam a fiúk vádló tekinteteinek kereszttűzében. Igyekeztem megőrizni a hidegvérem és nem sikítva kirohanni a világból. Nem mertem végignézni rajtuk, egyedül az előttem szobrozó Liammel tartottam a szemkontaktust. Türelmesen vártak a magyarázatomra, annak reményében, hogy ez az egész egy rossz félreértés. Bár az lenne.

Megköszörültem a torkomat, jelezve ezzel, hogy beszélni készülök.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz.

Liam szemei elkerekedtek meglepetésében, míg a többiek felől egy halk horkantás hallatszódott. Közömbösen figyeltem reakciójukat, fel voltam rá készülve.

- Mi az, hogy fogalmad sincs? – pattant fel a helyéről először Zayn. – Egyedül téged engedtünk be a próbára, rajtad kívül senki sem fért hozzá a hangfelvételekhez.

Megengedtem magamnak egy halvány mosolyt, majd a lehető legártatlanabb nézésemet magamra öltve megvontam a vállam. Tetteim csak még inkább felhergelték, már nyitotta a száját, hogy ismét leüvöltse a fejem, de Liam megelőzte.

- Rosszul esik, hogy a szemünkbe hazudsz – mondta halkan, csalódottan.

- Nem hazudok – vágtam rá azonnal.

Ekkor már Louis is beszállt a vitába, s megállva Zayn mellett kórusban mondták a magukét. Behunyt szemmel vártam, hogy haragjuk csillapodjon kissé, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni az egyre cifrább szitkozásokat.

- Elég legyen már! – hallottam meg magam mellett Niall ismerős hangját, ami most meglehetősen idegesen csengett.

Kíváncsian pislogtam fel rá, a megszokott vidámság és jókedv helyett elképesztő feszültséget árasztott magából. Egyik kezével beletúrt szőke tincsei közé, ezzel még jobban összekócolva amúgy is rakoncátlan fürtjeit. A többiek elcsendesedték és kíváncsian várták mire készül barátjuk.

- Nem biztos, hogy Rachel volt – kezdte, mire a fiúk halkan morogni kezdtek. – A személyzet közül bárki hozzáférhet a felvételekhez, simán lehet, hogy közülük volt valaki.

Hálásan néztem fel védelmezőmre, de ő nem viszonozta pillantásom, továbbra is haragosan méregette a többieket.

- Ugyan már, erre még nem volt példa, miért pont most élnének vissza a helyzettel? – szólalt fel Louis.

- Miért pont máskor? Ki tudja milyen okból, de elképzelhető, hogy valaki a stúdióból volt.

Niall hűségesen érvelt mellettem, míg a többiek próbálták átgondolni a hallottakat. Egyedül egy ember volt csendben az egész beszélgetés alatt… Félve oldalra sandítottam, óvatosan méregettem Harry komor vonásait. Mikor észrevette, hogy figyelem ő is felém fordult. Könyökét megtámasztotta a kanapé karfáján, állát tenyerében pihentette. Próbáltam valamit leolvasni az arcáról, de minden érzelmet gondosan eltűntetett magáról. Mégis, volt valami a szemében, ami megijesztett. Olyan érzésem volt, mintha átlátna rajtam… Mintha pontosan tudná minden titkomat és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy leleplezhessen.

- Rachel! – lengette meg valaki az arcom előtt a kezét. Pislogtam párat, hogy összeszedjem magam, majd figyelmemet az előttem ácsorgó fiúknak szenteltem.

- Tényleg nem te voltál? – ismételte meg a kérdést Liam.

- Nem – feleltem határozottan, mire mind halkan felsóhajtottak.

Úgy tűnik Niallnek sikerült elaltatni bennük a gyanút egy időre. Hálás mosolyt küldtem felé, minek hatására tartása megenyhült, ajkait halk, megkönnyebbült nevetés hagyta el. Sosem lehetek elég hálás neki.

- Ez esetben ne haragudj, nem gondolkodtunk – tárta szét karjait bűnbánóan Zayn. Nevetve megráztam a fejem, majd örömmel bújtam az ölelésébe.

***

Lassan sétálgattam a kert hátsó felében, élveztem a csendet, ami körülvett. Kivételesen nem volt semmi dolgom, reggel a kis összejövetelünk után megcsináltam mindent. Kezemmel a hátsózsebemet kezdtem tapogatni, míg nem megtaláltam, amit kerestem. Kihúztam a kis dobozkát és elővettem belőle egy szál cigit. Ráérősen meggyújtottam, majd folytattam utamat az egyik pad felé. Szórakozottan figyeltem, ahogy a kifújt füst szétfoszlik előttem. Kezemet kissé eltartottam magamtól, amíg lepöcköltem a hamut a végéről. Ezzel egy időben valaki egy határozott ütéssel kiverte a kezemből a szálat. Felháborodottan fordultam meg, szemeim villámokat szórtak, ahogy az illető eltiporta a csikket cipője alatt.

- Mit művelsz? – rivalltam rá.

- Nem akarom azt látni, hogy cigizel – felelte nyugodtan Harry, miközben kezeit zsebre vágta és elindult a pad felé, ahova az előbb még én tartottam.

- Semmi közöd hozzá.

Mit sem törődve megrántotta a vállát, majd megállt, de nem fordult felém. – Nem érdekel.

Amíg háttal állt nekem, alkalmam nyílt alaposabban végignézni rajta. Egy egyszerű fekete farmerben volt, és a megszokott fehér tornacipőjében. Fekete pólója tökéletesen passzolt izmos felsőtestére, míg göndörfürtjei rendezetlenül meredtek az ég felé.

- Mit akarsz? – kérdeztem, mikor sikerült kicsit észhez térnem.

Lassú, megfontolt mozdulatokkal fordult meg, egyenesen a szemembe nézett, miközben válaszolt.

- Azt a lányt akarom, aki e mögött a „nem törődöm” álca mögött rejtőzik.

A levegő bennem rekedt egy pillanatra szavai hallatán, hirtelen nem tudtam, hogy reagáljak. Elkerekedett szemekkel figyeltem nyugodt vonásait, látszólag tökéletesen tisztába volt vele, hogy igaza van. Vettem egy mély levegőt mielőtt válaszoltam volna.

- Itt áll előtted.

Pár pillanatig feszült csend telepedett közénk, amit végül hitetlen nevetésével tört meg. Kérdőn vontam fel a szemöldököm, türelmetlenül vártam, hogy végre magyarázatot adjon különös viselkedésére.

- Ugyan már, ne nézz ilyen hülyének. Lehet, hogy Niallt átverheted ezzel az „én ilyen vagyok, fogadd el” dumával, de engem nem.

Tett pár óvatos lépést felém, mire ösztönösen hátrálni kezdtem.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz – tagadtam szemrebbenés nélkül.

Enyhén oldalra fordította a fejét, arcán ott játszott az a sármos féloldalas mosolya, amit úgy szerettem. Normális esetben elaléltam volna a látványtól, de most sokkal inkább idegesített a magabiztossága.

- Dehogynem, pontosan tudod, miről van szó. Sőt, utálsz, amiért átlátok rajtad. Utálod a helyzetet, hogy valaki nem dől be a gondosan felépített álcádnak.

Minden egyes szót lassan, tagoltan ejtett ki, mintha mindegyik után alaposan pofon vágna. Fájdalmasan ért, hogy ilyen könnyen romba döntött mindent, amit eddig felépítettem. El akartam tűnni, messze, a világ végére, de még nem volt itt az ideje. Hátráltam pár lépést, majd hirtelen futásnak eredtem vissza, a ház felé. Halk szitkozódást hallottam magam mögül, de nem foglalkoztam vele. Már majdnem elértem a hátsó ajtóig, mikor egy erős kéz fonódott a csuklómra és megpörgetve a tengelyem körül magához rántott. Karjaival szorosan ölelt, míg nem elszakadt a cérna és utat engedve könnyeimnek sírni kezdtem.

- Utállak, érted? – kiabáltam, miközben kezeimmel kétségbeesetten ütöttem a mellkasát. – Hagyj békén, tönkreteszel mindent! Miért nem bírok koncentrálni, ha a közelemben vagy? Elegem van belőled, összezavarsz és megijesztesz. Ennek nem erről kéne szólnia!

- Shh! – csitítgatott, miközben továbbra is védelmezőn körülölelte testemet.

Könnyeim már szinte teljesen átáztatták a pólóját, de nem úgy tűnt mintha zavarná. Türelmesen várta, hogy megnyugodjak végre. Mikor már csak halkan szipogtam óvatosan eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Te is összezavarsz engem. Nem értem miért vagy egyik pillanatban elutasító és rideg, míg a másikban törékeny és sebezhető. Félek, hogy mikor mi lesz a következő lépésed, mert sosem tudhatom milyen örültségre veszed rá magad. És igen, pont ez az, amiről ennek szólnia kell.

Ajkaim elnyíltak meglepetésemben, a levegő a tüdőmben rekedt. Halvány mosoly terült szét kedves arcán, ujjával lesimított egy könnycseppet a szám széléről, majd közelebb hajolva hozzám egy óvatos puszit nyomott a homlokomra.