A részről csak annyit, hogy lényegében elég nevetséges lett... semmi ötletem nem volt hozzá, már nem tudtam mit kitalálni. Remélem azért lesz, akinek tetszeni fog. Nagyon számítok a visszajelzéseitekre!:)
Csók.xxx.
Tizenkettedik fejezet – Az én életem
Tétován ácsorogtam a folyosón, miközben
elgondolkodva bámultam kifelé a hátsó ajtón. Odakint ítéletidő volt, az eső
csak úgy ömlött, míg az orkán erejű szél szinte kicsavarta a fákat a helyükről.
Elkeseredetten figyeltem, ahogy a frissen mosott ruhák lerepülnek a szárítóról,
majd jobb esetben fenn ragadnak az egyik bokron. Épp Niall egyik kedvenc
nadrágja repült el az ablak előtt – ezért még meg fog ölni -, mikor úgy
döntöttem kimerészkedek és összeszedem, amit tudok. Felszaladtam az emeletre,
belebújtam a legmelegebbnek ítélt pulcsimba és egy kényelmes melegítő nadrágba,
majd felkapva a tornacipőmet gyorsan kisurrantam az ajtón. A hideg szél azonnal
megcsapta az arcom, egy pillanatra elgondolkoztam rajta, hogy hagyom a francba
és visszafutok a meleg lakásba, de végül erőt vettem magamon és a kapucnit a
fejembe húzva próbáltam meg eljutni a lépcsőig. Ahogy leléptem a fedett
teraszról máris két ruhadarab repült az arcomba.
Esetlenül próbáltam menteni a menthetőt,
miközben a hajamból és a ruhámból már szinte csavarni lehetett a vizet. Épp
Louis pulcsiját próbáltam kicibálni az egyik tuja alól, mikor valaki elhaló
hangon a nevemet kiabálta a hátam mögött. Megfordultam, összehúzott szemekkel
próbáltam kivenni az ajtónál álló alakokat. Ketten közülük rögtön felém kezdtek
futni, mikor észrevettek, míg a többiek inkább visszavonultak a biztonságot
nyújtó falak közé és bentről figyelték az eseményeket. Cöh, puhányok.
A két lovag pillanatok alatt odaért
hozzám, Niall és Harry személyében. Rosszallón nézték, ahogy a ruhákat
szorongatva fagyoskodom előttük, noha rajtuk se volt több ruha, sőt Harry egy
szál pólóban szobrozott.
- Mit művelsz itt kint ilyen időben? –
dörrent rám a szőke.
- Minek látszik? – kiabáltam vissza,
remélve, hogy a szél nem viszi el a hangom.
Haragosan megcsóválta a fejét, majd
kikapta a kezemből a ruhakupacot, amit eddig sikerült összegyűjtenem. Futólag
rápillantott Harryre mielőtt visszaszaladt volna a házba, mire az csak
megforgatta a szemét és halkan morgolódni kezdett. Összehúzott szemekkel
figyeltem a kettejük közt lezajló jelentet, nem tudtam hova tenni a
viselkedésüket. Harry egy darabig türelmesen várta, hogy megmozduljak, majd
mikor megunta tétlenségem egyedül próbált meg levadászni egy kék pulcsit, ami
feltehetőleg az enyém volt. Akaratlanul is elnevettem magam, ahogy az előttem ugrándozó
srácot néztem. Igazán szórakoztató látványt nyújtott, magasságának köszönhetően
kissé esetlennek tűnt a mozgása. Mikor meghallotta jókedvű kacajom bosszúsan
fordult ismét felém, s bár igyekezett komoly maradni, arcán ott bujkált egy
vidám mosoly. Észvesztően nézett ki, egészen belemerültem látványába. Fekete
pólóját már alaposan eláztatta az eső, tökéletesen feszült izmos felsőtestére,
kihangsúlyozva ezzel határozott, férfias vonásait. Nedves tincsei rendezetlenül
tapadtak homlokához, hosszú ujjaival kétségbeesetten próbált valami számára is
elfogadható külsőt varázsolni. Szabad kezét kinyújtotta, majd mutatóujjával
játékosan jelezte, hogy menjek közelebb. Elfogadtam a kihívást, színpadias
mozdulatokkal közeledtem hozzá, majd hagytam, hogy összekulcsolja ujjainkat.
Óvatos, mégis határozott mozdulatokkal húzott magához, halkan nevetni kezdtem,
mikor orrát az enyémhez dörgölte. Testéből a zord idő ellenére is csak úgy
áradt a melegség, jólesően megborzongtam, ahogy érintése nyomán átmelegedett
minden porcikám.
- Jézusom, te teljesen átfagytál –
szörnyülködött, miközben hatalmas tenyerével a felkaromat dörzsölgette. –
Szívesen odaadnám megint az egyik pulcsim, de sajnos most nincs nálam – húzta mosolyra
a száját.
Megcsóváltam a fejem, majd kibújva karjai
közül összeszedtem az épp kezembe akadó ruhadarabokat. Úgy tűnt az idő sosem
fog csillapodni, egyre sötétebb felhők gyülekeztek felettünk, a távolban már a
villámok készültek lecsapni.
- Menj be, a többit majd én elintézem –
kiabálta Harry, mikor meghallotta rekedtes köhögésem.
Tiltakozni akartam, de az egyre erősebb
széllökések belém fojtották a szót, így inkább gyorsan a terasz felé vettem az
irányt.
Remegve, kipirult arccal estem be a
nappaliba, ahol a többiek ültek és a híreket nézték. Az időjárás jelentés
szerint viharos napoknak nézünk elébe, lehetőleg ne mozduljunk ki otthonról.
Nagyszerű, nagyon úgy fest, hogy egy időre össze leszek zárva a fiúkkal.
A lépcső felé vettem az irányt és meg sem
álltam egészen a fürdőszobáig. Belépve az aprócska helyiségbe rögtön bezártam
magam mögött az ajtót, majd halkan felsóhajtottam, ahogy a párás levegő elérte
az arcomat. Ledobáltam ázott ruháim, behajítottam őket a szennyesbe és beálltam
a zuhany alá. A forró cseppek gyorsan szánkáztak végig kihűlt testemen, szinte
égették bőrömet, de nem foglalkoztam a kellemetlen érzéssel. Hosszú percekig áztattam
magam, míg végül komótos mozdulatokkal kikászálódtam a vízsugár alól.
Átdörzsöltem testem egy törülközővel, majd egy kényelmes itthoni ruhát felkapva
kiléptem a fürdőből. Alig tettem pár lépést, mikor hirtelen egy erős mellkasba
ütköztem. Karjai azonnal elkaptak, még mielőtt elestem volna. Meglepetten
pislogtam fel Niall kissé bosszús arcára, majd meg találva az egyensúlyom
hátrálni kezdtem.
- Jól vagy? – vontam fel a szemöldököm.
- Beszélnünk kell – morogta, azzal
berántott a szemközti szobába.
A szél vadul csapkodta a nyitott ablakot,
miközben az eső már a párkányt verdeste. Niall szó nélkül odalépett és
határozott mozdulatokkal becsukta azt. Gyorsan körbepillantottam a sötét helyiségben,
ha minden igaz az ő szobájában voltunk. Legalábbis a rendetlenség és az ágy
körül heverő kajamaradékok erre engedtek következtetni. Megszeppenve néztem
vissza gondterhelt arcára, szokatlanul nyugtalan volt.
- Mi a baj?
Nagyokat sóhajtozott, idegesen járkált
körbe-körbe. Türelmesen vártam, míg összeszedi a gondolatait.
- Nem tudom hogy kezdjek hozzá, anélkül,
hogy félreértenéd…
Kíváncsian vártam a folytatást, most már
tényleg teljesen összezavart a viselkedésével. Vett egy nagy levegőt, mielőtt
ismét beszélni kezdett volna.
- Nem akarom, hogy bármi közöd is legyen
Harryhez – hadarta le egy szuszra.
Hitetlenül
pislogtam párat, vártam mikor kezd el nevetni ezen az egészen, hogy azt mondja
csak viccel és menjek nyugodtan a dolgomra. De ez nem történt meg. Niall
pillantása továbbra is komoly maradt, feszülten várta a reakciómat.
- Miért?
- Mert ő nem hozzád való. Nem akarom, hogy
a bandából bárkivel is közelebbi kapcsolatba kerülj.
Minden erőmmel azon voltam, hogy
visszafogjam az indulataim, s noha valahol mélyen tisztában voltam vele, hogy
igaza van, most mégis nagyon dühített atyáskodása.
- Engem nem érdekel, hogy te mit akarsz –
feleltem ridegen.
Nem lepte meg hangulatváltozásom, csak egy
lemondó sóhajjal díjazta szavaim.
- Csak neked akarok jót… Nem szeretném, ha
te is belekeverednél ebbe az életbe.
- Ebbe neked nincs beleszólásod.
- Már hogy ne lenne! – csattant fel
idegesen.
Rezzenéstelen arccal vártam, hogy
lecsillapodjon egy kicsit, de minden egyes eltelt másodperc csak fokozta
idegességét. Egyre cifrább dolgokat kiabált a fejemhez, amivel csak még inkább feszegette
a türelmem határát. Nem akartam, hogy beleszóljon az életembe, ne hozzon
helyettem döntéseket. Ne érezze úgy, hogy a védelmére szorulok. Semmit nem tud
rólam, nem ismer.
- A fenébe is, csak azt szeretném, ha
normális életed lehetne! – mordult rám elkeseredetten.
Pár lépésnyire állt tőlem, arcán felváltva
hadakozott a féltés és az elfojtott harag. Szívem szerint most kifutottam volna
a szobából, el vádló tekintete elől, de nem tehettem. Az csak egy újabb
bizonyíték lett volna számára arról, milyen gyenge is vagyok valójában.
- Mondtam már, hogy nem érdekel, te mit
akarsz. Ez az én életem! – kiabáltam vissza.
Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor
elszakadt nála az a bizonyos cérna. Hangosan szitkozódni kezdett, meg sem
próbálta leplezni dühét. Hirtelen közelebb lépett hozzám és egy határozott
ütést mért a falba, közvetlen mellettem. Összerezzentem, de nem hátráltam meg.
Az elfojtott feszültség folyamatosan tüzelte az indulataim, a kezdeti
bizonytalanságomnak már nyoma sem volt. Felszisszent, ahogy megroppantak
csontjai, de nem foglalkozott vele. Feltépte az ajtót, majd amint kiviharzott a
szobából be is csapta azt.
Itt hagyott, egyedül a gondolataimmal, az
érzéseimmel. Most először éreztem azt, hogy többé már rá sem számíthatok.
Szeretem mikor egy jó vagyis nagyon jó részhez azt írja az író hogy rosz/nevetséges/borzaszto lett..pedig neem.!!nagyon teszett kiváncsi vagyok a kövire várom és igen má most.:)
VálaszTörlésDotti
Nagyon jó lett! Ügyes vagy és ezek a részletes leírások a fiúkról *--* megölsz ezekkel :D Imádom,így tovább! Minél hamarabb hozd a kövi részt! :)
VálaszTörlésHozd a kövit,ez eddig király!<3
VálaszTörlésÁÁÁ, erre nem tudok mit mondani... Siess a kövivel!
VálaszTörlésHozd a kövit amilyen gyorsan csak tudod.. én most találtam rá a blogodra és egy nap alatt az egész eddig írt történeteket elolvastam és nagyon teszik... folytasd :)
VálaszTörlésEszméletlem!! Imádom ahogy írsz!!! Siess a kövivel!!!
VálaszTörlés