És köszönöm a 22!! rendszeres olvasót... elképesztő, komolyan:') Külön köszönet azoknak az olvasóimnak akik írnak is egy kommentet, tényleg sokat jelent pár sor is.
Csók.xxx.
Ötödik fejezet – Mindig
itt leszek
Lustán csoszogtam le a lépcsőn, kezemmel szemeimet
dörzsölgettem, hogy felébredjek egy kicsit. Szokatlan csend volt az egész
házban. Kíváncsian néztem körbe a nappaliban, de senkit sem találtam. A
konyhába érve egy papírt láttam a hűtőre ragasztva.
Interjúra kellett mennünk.
Délután jövünk, érezd otthon magad. /Esetleg csinálhatnál, valami ebédet mire
hazaérünk…/ N.xxx
Mosolyogva olvastam a sorokat, rögtön eszembe jutott a
tegnapi beszélgetésem Louisval. Említette, hogy ma felkérték őket az egyik tv
műsortól.
Kivettem a szekrényből egy tálat, öntöttem bele tejet meg
müzlit, majd átcsoszogta a nappaliba és levágódtam a kanapéra. Bénáztam egy
sort a távirányítóval, végignyomkodtam mind a 600 gombot mire végre bekapcsolt
a tv. Unottan váltogattam a csatornákat, mire megtaláltam azt, amit kerestem. A
fiúk épp akkor léptek be a stúdióba. Lepacsiztak a műsorvezetővel, majd leültek
a kanapéra, szorosan egymásmellé. A közönség egy emberként kezdett el sikítani,
mikor a srácok feléjük fordultak és integettek nekik. Megforgattam a szemem,
majd a müzlimet kezdtem el kavargatni.
A műsorvezető nő kedvesen kérdezgetni kezdete őket a készülő
új albumukról, turné tervekről meg úgy általában velük kapcsolatban mindenről.
A fiúk készségesen válaszoltak mindenre, néha még egy poént is megengedtek
maguknak.
- Térjünk át az este főtémájára. Nyilván minden itt lévő és
a tv előtt ülő lányt az izgatja a leginkább, hogy miújság az új barátnőddel és
veled, Zayn. Mesélnél nekünk róla egy kicsit? – kérdezte a nő, mire halk morajlás
volt a válasz a nézőtérről. Lassan hátradőltem a kanapén, kíváncsian vártam mit
reagál.
- Nem a barátnőm, csak szerettünk volna egy estét együtt
tölteni, ami sajnos nem jött össze – jegyezte meg halkan.
A műsorvezető nem faggatózott tovább, feltett még pár
kérdést, majd elköszöntek. Keserű szájízzel léptem be a konyhába. Le kell
küzdenem ezt az állandó bűntudatot, különben sose fogom tudni végigcsinálni.
***
A fiúk hangosan nevetve léptek be a házba. Jókedvük azonnal
átragadt rám is, nagy mosollyal az arcomon ültem le közéjük a kanapéra.
- Megtaláltad a kis cetlit? – fordult felém a szőke.
Bólintottam, mire csillogó szemekkel felpattant és a konyha
felé vette az irányt. Felhúzott szemöldökkel néztem utána, míg a többiek halkan
beszélgettek egymással.
- Rachel! – hallatszódott Niall kétségbeesett kiáltása.
Kérdőn néztünk össze, majd végül egy vállrántás kíséretében
felálltam és a szőke után indultam. Ahogy beléptem egyből elkezdte mondani a
magáét. Olyan gyorsan hadart, hogy képtelenség volt megérteni. Csendben vártam,
hogy befejezze, majd mikor úgy láttam, hogy nincs több mondanivalója közelebb
léptem hozzá.
- Szóval most elmondanád lassan és érthetően, hogy mi a
problémád?
- Nem készítettél nekem ebédet? Pedig direkt kértelek –
mondta szomorkás hangon.
Aha, szóval innen fúj a szél. Egyik kezemmel átkaroltam a
vállát, másikkal pedig kedvesen összeborzoltam a haját.
- Ne haragudj, nem volt rá időm. A szobáitokat takarítottam –
morogtam sokatmondó pillantással. – Na, ne duzzogj. Gyere, meghívlak valamire.
Rögtön felcsillantak a szemei, mire feleszméltem már a
kabátját vette. Intettem a többieknek, majd kiléptem a házból.
***
Októberhez képest elég hideg volt, szorosabbra húztam
magamon a kabátot és igyekeztem nem foglalkozni a szüntelenül szakadó esővel.
Alig lézengett pár ember az utcán, gondolom mindenki bevackolta magát a
nappalijába és egy forró kakaó társaságában figyelte a várost. Niallt nem
zavarta az időjárás, azt mondta már hozzászokott, sőt kifejezetten szereti az esőt.
Engem világéletemben taszított ez az idő. Letargikus hangulatba kerültem tőle,
akaratom ellenére is gondolkozni kezdtem, aminek mindig rossz vége lett. Olyan
dolgokra döbbentem rá, amikre nem kellett volna. Egyetlen borús felhő elég
ahhoz, hogy az egész napom tönkretegye. Nem is értem, miért pont Londonba
költöztünk…
Csendben hallgattam Niall történeteit, miközben a cipőm
orrát figyeltem. A gondolataim komoly harcot vívtak a fejemben. Szinte láttam
magam előtt, ahogy egymást lökdösik. Minden erőmmel azon voltam, hogy egyiknek
se engedjek most szabad utat. Legalábbis addig amíg Niall is itt van. Nem
akartam a problémáimmal terhelni, épp elég gondja van neki is.
Egy hangulatos kis vendéglő előtt álltunk meg. Niall
udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, majd az egyik félreeső asztalhoz
vezetett. Velem szemben foglalt helyett, rögtön lecsapott a közepén heverő étlapra,
míg én nézelődtem. Nagyon otthonos hatást keltettek a fából készült asztalok és
a falakon lógó színes festmények. Az ablakok egy sétálóutcára néztek, ahol most
egy kutyát sétáltató fiún kívül senki nem volt. Niall gyorsan körbenézett a
helységben, majd miután megbizonyosodott róla, hogy zömében csak felnőttek vagy
idősebb házaspárok vannak az étteremben levette a kapucniját. A pincér pont
abban a pillanatban jött oda hozzánk, hogy felvegye a rendeléseinket. Én csak
egy salátát kértem, míg szőke barátom hosszú percekig sorolta kívánságait. A
srác megrökönyödve nézett rám, mire nevetve megvontam a vállam. Niall már csak
ilyen.
Amíg az ebédünkre vártunk az ablakon végigfolyó esőcseppeket
figyeltem. Megpróbáltam kiszámolni hány másodperc alatt érnek le a párkányig.
Roppant érdekes kísérletemet Niall halk hangja szakította félbe. Aprót ráztam a
fejemen, mielőtt felé fordultam volna.
- Igen? Ne haragudj, nem figyeltem.
- Látom. Hol jársz? Olyan furcsa vagy – mondta mélyen a
szemembe nézve.
Ujjaimmal az asztalon lévő mintákat rajzolgattam körbe,
igyekeztem ennek szentelni minden figyelmem. Nem akartam most a problémáimról
beszélgetni. Morogtam valamit magyarázatképp, remélvén, hogy érti a célzást és
nem faggatózik tovább.
- Hé – fogta meg a kezem, felhívva ezzel a figyelmemet
magára. – Látom, hogy van valami. Nekem elmondhatod.
Tekintetem ide-oda cikázott az arca és a csuklómat fogó keze
között. Nem tudtam mit feleljek. Egy bíztató mosolyt küldött felém, bátorítva
ezzel a beszédre. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, furcsa volt, hogy
valakit érdekel a problémám. Niall türelmesen várt, nem úgy nézett ki, mint aki
egyhamar feladja.
- Nincs semmi, tényleg – erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.
Igazából nem hazudtam. Nem volt semmi konkrét bajom,
egyszerűen csak rosszul éreztem magam. Azért amit tettem, de legfőképpen azért,
amit még tenni fogok.
- Jó, akkor most jön az a jelenet, mikor megunod a
makacskodást és szépen elmeséled nekem, mi az oka annak, hogy ilyen
világfájdalmas fejet vágsz.
Lazán hátradőlt, kezeit a tarkójára kulcsolta és kérdő
tekintettel fürkészte az arcom. Akaratlanul is halk nevetés csúszott ki a
számon. Ő aztán nem adja fel egy könnyen.
- Van egy kis gond, amit meg kell oldanom, de jobb szeretnék
már túl lenni az egészen – sóhajtottam.
- Tudok valamit segíteni? – kérdezte azonnal.
Megráztam a fejem, hálás mosollyal néztem rá. Értékeltem,
hogy segíteni akart, de ebben most nem tudott.
- Nem, de azért köszönöm. Sokat jelent – motyogtam lesütött
szemmel.
- Azért vannak a barátok, hogy segítsenek megoldani a
gondjaid. Játszhatod a nagylányt, de egyedül nem fog menni. Viszont tudd, hogy
én mindig itt leszek.
Döbbentem néztem rá, szemeiből most minden játékosság eltűnt.
Arca komoly volt, éreztem, hogy ezt tényleg így gondolja. Összeszorítottam a
szám, hirtelen elképesztő kényszert éreztem arra, hogy sírni kezdjek. Talán
most először érzem azt, hogy valakinek számítok valamit. Hogy nem csak egy
ember vagyok a sok közül, hanem valakit tényleg érdekel az, hogy mi történik
velem. És most pont erre volt szükségem. Valakinek tudatnia kellett velem, hogy
van még akire számíthatok.
Halkan szipogni kezdtem, kezeimmel erőszakosan letöröltem
egy kicsorduló könnycseppet. Nem akartam sírni, főleg előtte nem. Szó nélkül
felálltam, elé léptem, majd szorosan megöleltem. Nem kellett semmit mondanom,
így is pontosan tudta milyen sokat jelent nekem az, hogy itt van. Lassan megsimította
a hátam, miközben megnyugtató dolgokat suttogott a fülembe. Elhúzódtam tőle,
majd visszaültem a helyemre. Nem nevetett ki, nem nézett hülyének, csak
kedvesen mosolyogott rám. El se tudom képzelni, mi lenne velem nélküle.
Pár perccel később a pincér sasszézott oda hozzánk a
rendelésünkkel a kezében. Pillanatok alatt svédasztalt varázsolt elénk. Niall
szája elégedett vigyorra húzódott, ahogy végignézett az előtte elterülő
kajarengetegen.
- Csődbe viszel – nevettem, miközben odanyújtottam pár
bankjegyet a srácnak.
- Legközelebb csinálj ebédet – motyogta teli szájjal.
Elhúztam előle a salátámat, majd csendben enni kezdtünk. Már
meg se lepődtem azon, hogy mire én végeztem, addigra ő is elpusztított mindent
maga körül. Hasát simogatva dőlt hátra, elismerően néztem végig rajta. Ugyan már,
neki ez meg se kottyant. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Kelletlenül
húztam elő, nem voltam kíváncsi senkire. Egy SMS-em jött, aputól. Összeráncolt
szemöldökkel nyitottam meg, kíváncsian fürkésztem a sorokat.
Gyere a stúdióba, sürgős!
Apa.x
Vajon mi lehet olyan sürgős, hogy ilyenkor odarángatnak?
Rossz előérzetem volt, féltem, hogy újabb feladatokat akarnak a nyakamba
varrni. Már így is megbántam ezt az egészet, ennél többre képtelen lennék.
Hihetetlen mennyire élethűen írod le a banda életét, minta tényleg most bent lennének a TV-be és a nézőtér felsikít amikor meglátják Harry tetoválását és sorolhatnám. Remélem megírod azt a negyven fejezetet amit már megterveztél kémia órán. :D Örülök, hogy az olvasód lehetek. És én ajánlom Rachelnek, hogy ne adjon ki szuper titkos információkat a One Directionról. *-* Mihamarabbi fejezetet követelek. ♥
VálaszTörlésigyekszem úgy írni, hogy élvezhető legyen:) én örülök, hogy ilyen olvasóim vannak<3 köszönöm, köszönöm!:')
TörlésEz nagyon jó lett! Őszintén, hogy csinálod, hogy mindig meglepsz a tökéletességgel?
VálaszTörlésén közel sem érzem tökéletesnek:') de nagyon örülök, ha te így látod, köszönöm szépen:)<3
TörlésAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAHHHHHHHHHHHHWWWWWWW *----* :DD Jól kezdődik, jól kezdődik :D Köhöhöm... Azt. A. Rohadt. Wooow, meg viiii, meg juuuuj. Meg. Nagyon-nagyon fantasztikus, imádom mindenegyes mondatodat, szavadat, betűdet, mert ami ezekből kialakul...*-* Hihetetlen. Na, és látod! Nem vagyok directioner, de látod ezt a lelkesedést?!? Nem kell tartani attól, hogy egy ilyen miatt nem szeretném az írásodat (jó, korábban én sem hittem, hogy ilyeneket fogok olvasni), mert amilyen tehetséged van hozzá :ooo Nem lehet nem szeretni. Ha Justin Bieberről írnál, talán őt js megszeretém. Na jó, azért csodát nem tudsz tenni, ez rohadtul lehetetlen lenne, de mindegy XD Szóval imádtam, Naillt imádom, és vááááááárom a köviiiiiiit!!! <3 <3 <3 <3
VálaszTörlésaaaaah:') én már nem is nagyon tudok mit mondani... hihetetlen vagy, mint mindig. nem tudom elégszer megköszönni<333
TörlésÁllati jó a blogod *-* már az elején imádom.. Csak így tovább :))
VálaszTörlésde aranyos vagy!:) köszönöm szépen<3
Törlés