Csók.xxx.
Sietős léptekkel haladtam a szemerkélő esőben, késésben
voltam. Még nagyon korán volt, alig pár ember lézengett a kihalt utcákon.
Kicsit ingerült voltam, amiért hajnalok hajnalán magukhoz rendeltek, de
igyekeztem jó képet vágni a dologhoz.
Megálltam a hatalmas ház előtt, majd gyorsan körbenéztem.
Mivel pár galambon kívül nem láttam senkit, odasiettem az egyik bokorhoz és
feltűnésmentesen kirángattam belőle a kabátom. Kicsit sáros volt, de
szerencsére szakadás nélkül megúszta. Belegyömöszöltem a táskámba, felsiettem a
lépcsőn és bekopogtam.
Ijedten ugrottam hátra, mikor hirtelen kinyílt előttem az
ajtó és egy bőszen vigyorgó, kócos barna sráccal találtam szembe magam.
Mindössze egy rövidnadrág volt rajta, tekintetem elidőzött egy kicsit
felsőtestén. Megráztam a fejem, és összehúzott szemöldökkel néztem fel az
arcára.
- Bocs, de… bemehetnék?
Nagy szemei kíváncsian csillogtak, ahogy végignézett rajtam.
Egy egyszerű fekete farmer volt rajtam, szürke, bélelt pulcsival. Hajamat
felkötöttem és egy vékony hajpánttal hátrafogtam. Semmi extra, de legalább nem
úgy néztem ki, mint egy szakadt hajléktalan. A srác közelebb lépett hozzám,
megszagolt (?), én meg lassan úgy éreztem magam, mintha egy állatkertbe lennék.
Miután alaposan körbeszimatolt, visszalépett az ajtóhoz. Szóra nyitotta a
száját, de egy bentről jövő mély üvöltés félbeszakította.
- Niall, ha elkaplak a szart is kiverem belőled! Add vissza
a telefonom!
Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket, lábujjhegyre
állva próbáltam átnézni a válla felett. A következő pillanatban, Niall tűnt fel
a folyosón és röhögve rohanni kezdett felénk. Gyorsan félreugrottunk az útból,
mielőtt mindkettőnket felborította volna.
- Szia Rachel! – kiabált vissza, már a fák közül.
Elkerekedett szemekkel fordultam a srác felé, aki már a
könnyeit törölgette a nevetéstől. Egyik kezemmel a hajamba túrtam és hangosan
felsóhajtottam. Atyaég…
Megköszörültem a torkomat, hátha ezzel fel tudom hívni
magamra a figyelmet. Bevált, pislogott párat, majd mosolyogva rám nézett.
- Bocsi, még be sem mutatkoztam. Louis vagyok – nyújtotta
oda kezét.
- Rachel – ráztam meg.
- Menj csak be, én addig elkapom ezt az idiótát – mondta, s
azzal ott is hagyott.
Lassan haladtam egyre beljebb, felkészülve rá, hogy bármikor
kiugorhat elém egy őrjöngő idióta. Bepillantottam a konyhába, de nem volt bent
senki, így tovább mentem. Csörömpölést hallottam a folyosó végéről. Óvatos
léptekkel közeledtem, magamban gyorsan elmormoltam pár önvédelmi fogást. A
táskámat letettem az egyik sarokba, kivettem belőle az esernyőmet és azt magam
elé tartva közeledtem a hang forrása felé. Vettem egy nagy levegőt, majd
hirtelen beléptem.
Egy sötét hajú srác guggolt az egyik asztal mellett és
hangosan szitkozódva szedegette össze a földre esett apróságokat. Értetlen
fejjel figyeltem, falnak támasztottam a „fegyverem”, majd közelebb sétáltam
hozzá. Mikor meghallotta a cipőm kopogását, idegesen felnézett. Többször,
egymás után végignézett rajtam, majd felállt. Tekintetéből zavarodottságot
tudtam kiolvasni, ahogy arcomat fürkészte. Ez a zöld szempár… mintha már láttam
volna valahol.
- Ki vagy te? – kérdezte halk, rekedtes hangján.
Villámcsapásként ért a felismerés. Ez a hang, ez az illat,
ezek a szemek… Hirtelen beugrott minden. Éreztem, hogy a vér kifut az arcomból.
Lassan hátrálni kezdtem, remélve, hogy elfuthatok, de pár lépés után
nekiütköztem valakinek.
- Hé, Rachel. Mi a helyzet? – vigyorgott rám Niall.
Félve pillantottam fel a göndör hajú srácra, aki
összeráncolt szemöldökkel bámult rám. Pár percig némán figyelt, majd hirtelen
elkerekedtek a szemei és a zavarodottság helyét átvette a döbbenet. Tudtam,
hogy ő is felismert.
- Rachel? Te vagy az? – hangja bizonytalanul csengett, ahogy
tett pár lépést felénk.
Niall értetlenül kapkodta köztünk a fejét. Nem tudta, hogy
kezelje ezt a helyzetet.
- Ismeritek egymást? – tette fel azt a kérdést, amitől a
legjobban féltem.
- Igen! – vágta rá.
- Nem! – kiáltottam vele egyszerre.
Könyörgően néztem rá, megpróbáltam észrevétlenül megrázni a
fejem, de ő csak kitartóan szemezett velem. Tökéletesen tisztába volt vele, mit
szeretnék és biztos voltam benne, hogy nem fogja tartani a száját.
- Ne haragudj, de ki kell mennem egy kicsit – mondtam, majd
Niallt arrébb tolva kisiettem.
Még hallottam, ahogy a szőke hangosan nevet és visszaadja
Harrynek a telefonját, aztán becsukódott mögöttem az ajtó.
***
Az eső már elállt, de a hideg szél miatt nem sokan voltak
kint az utcákon. Egy közeli park padjára ültem le, lassan fújtam ki a cigi
füstjét, miközben az előttem csipegető madarakat figyeltem. Nem szokásom
cigizni, de most jól esett. Megnyugtatott.
Nem engedhetem, hogy kiderüljön ez az egész. Túl
kockázatosan lenne, nem bízom meg benne. Ha rájön, hogy tényleg én voltam tuti
elmondja a fiúknak, vagy akár a médiának. Azért mentem oda, hogy rájöjjek a
titkaikra, nem fordítva. Életemben, egyszer vagyok igazán részeg, akkor is egy
ilyen szerencsétlennel gabalyodok össze.
Arcomat a kezembe temettem és fáradtan felsóhajtottam. Ki
kell találnom valamit… ha ő nem hajlandó felejteni, majd megteszem én. Az
órámra néztem, már elmúlt kilenc. Feltápászkodtam a padról, összehúztam magamon
a kabátot és sietős léptekkel indultam visszafelé.
***
Mikor beléptem a házba újabb ismeretlen emberbe ütköztem
bele. Tátott szájjal néztem végig az előttem álló, kócos, görög félistenre.
Egyik kezével beletúrt a hajába és egy csábos mosolyt villantott felém. Idióta
vigyor ült ki az arcomra és éreztem, hogy kezdek elpirulni.
- Szia, Zayn vagyok – nyújtotta felém lazán a kezét.
Még mindig teljesen kábán ráztam meg, és hirtelen a nevem is
elfelejtettem. Megráztam a fejem, hátha így sikerül rendezni a gondolataim.
- Izé… Rachel.
- Hé, szállsz le róla! Ő az én barátom – kiáltott oda a
nappaliból szőke haverom.
Zayn kérdőn nézett rám, mire nevetve megráztam a fejem.
Mindketten odamentünk hozzá és lehuppantunk mellé a kanapéra. A fiúk rögtön
lecsaptak a tévé előtt heverő játékkonzolokra és azon veszekedtek melyik
játékkal játszanak. Mosolyogva figyeltem őket, ahogy hangosan ordítoznak
egymással közben. Néha az az érzésem, hogy dadusként vagyok itt.
A játékot végül Zayn nyerte, aki a győztesek önelégült
vigyorával nézett körbe. Finoman vállon veregettem, megdicsértem, majd a
duzzogó Niall felé fordultam.
- Gyere, sétáljunk egyet.
Mikor Zayn észrevette, hogy felállunk Liamnek kezdett el
üvölteni. A srác ijedten szaladt le a lépcsőn, szerencsétlen azt hitte valami
baj van. Mikor mosolyogva felé nyújtották a játékkonzolt, megenyhültek vonásai.
Gyorsan bemutatkoztunk egymásnak, majd leült Zayn mellé és mindketten
belemerültek a játékba. Karon ragadtam szőke barátomat és az udvar felé kezdtem
húzni.
***
Csendben sétáltunk egymás mellett. A srácoknak hatalmas
kertjük volt, mint egy kisebb park. Niallel az egyik padra ültünk le,
mindketten szótlanul meredtünk magunk elé. Tudtam, hogy majd megöli a
kíváncsiság, de nem mert rákérdezni a Harrys incidensre. Pedig kíváncsi vagyok
ő milyen mesét adott be neki.
- Kérdezd meg nyugodtan, tudom, hogy érdekel.
- Miről beszélsz? – fordult felém, miközben felvette a
tipikus értetlen arckifejezését.
- Érdekel mi történt köztem és Harry között, nem? –
bólintott. – Nos, ami azt illeti, engem is. Fogalmam sincs, mi baja van, még
sosem találkoztam vele – hazudtam.
Mereven magam elé bámultam, még véletlenül sem akartam a
szemébe nézni. Nem ez volt az első eset, hogy hazudnom kellett, de most más
volt. Niallre barátomként gondoltam és rossz érzéssel töltött el, hogy átverem,
de nem kockáztathatok. Senki sem tudhatja meg, hogy bármilyen közöm van
Harryhez.
- Ő mondott valamit? – kérdeztem, mikor láttam rajta, hogy
nem tervez megszólalni.
- Nem, kérte is, hogy ne faggassuk róla – megkönnyebbült
sóhaj hagyta el a számat. – Nézd, Harrynek elég zűrös nő ügyei voltak. Ne rágd
magad ezen, biztos csak félreértés volt.
Hálásan pillantottam rá, kedvesen mosolygott, majd vállamnál
fogva magához húzott. Ó, drága Niall, ha tudnád, miért vagyok itt… Egyre inkább
erősödik bennem az az érzés, hogy nem leszek képes kihasználni őket. Viszont
apámat sem hagyhatom cserben, számít rám. A fenébe is…
***
Mindannyian a konyhában lévő asztal körül ültünk és
türelmetlenül vártuk, hogy Paul végre letegye a telefont és elmondja, mit akar.
Niall és Ana között foglaltam helyet, velem szemben Zayn ült, két oldalán Louis
és Harry. Liam pedig az asztal végéből figyelte az eseményeket. Úgy bő 10 perc
múlva, Paul nagy nehezen befejezte a társalgást és sokatmondó pillantással
fordult felénk.
- Lenne egy bejelenteni valóm – csapta össze a tenyerét.
- Tudjuk – vágták rá kórusban a fiúk, mire Anaval
elmosolyodtunk.
Paul csak rosszallón rázta a fejét, majd ismét beszélni
kezdett.
- Ana szabadságra megy, de… - folytatta volna, de mi nem
hagytuk. Mindenki azonnal az említett személy felé fordult és kérdésekkel
kezdték bombázni. Szegény csak kapkodta köztünk a fejét és hirtelen azt se
tudta melyikre válaszoljon.
- Befejezhetem? – üvöltötte el magát Paul.
Mindenki ijedten rebbent szét és szó nélkül felé fordultunk.
- Szóval. Ana holnap elmegy, de kell valaki a helyére. Erről
szerettem volna most beszélni – folytatta valamivel nyugodtabban, majd felém
fordult. – Mivel Ana itt lakott, van most egy felesleges szobánk. Meg
szeretnélek kérni rá, hogy költözz ide egy időre.
Az állam hatalmas koppanással ért földet és hirtelen nem
tudtam, hogy reagáljak. Mindenki kedvesen mosolyogott, de én csak két arcot
figyeltem. Niall csillogó szemeivel nézett rám, láttam rajta, hogy örül a
hírnek. Harry viszont… a kezdeti döbbenetét felváltotta bosszúság. Kezével
eltakarta a szemeit és halkan szitkozódott.
Magamban mérlegeltem a lehetőségeimet. Éjjel nappal a
srácokkal lehetnék, szinte mindent megtudnék róluk és nekem pont erre van szükségem.
Még egyszer végignéztem a társaságon, majd a türelmesen várakozó Paul felé
fordultam.
- Rendben, elvállalom.
Tejóisten... *------* Az ember azt hinné, hogy egy bizonyos pont után nem tud jobban szeretni valamit, én mégis azt érzem, hogy időről időre egyre jobban imádom. Nem. Nem szokásom túlzásokba esni. Nem vagyok nyalizós, sosem voltam az. Ez tényleg olyannyira jó, hogy az már lassan hihetetlen.
VálaszTörlésÓh, Naill, nagyon nagyon nagyon nagyin édes! :3 <3 Annyira jól van megcsinálva ez az egész! *-* Mindenkinek megvan a saját személyisége, és továbbra is gyönyörűen írod le a dolgokat. Egyszerűen I-M-Á-D-O-M! <3 <3 <3 <3 xxx
túúúlzol!:) imádlak<3 köszönöm szépen!:)<33 xxx.
TörlésAlexandraa:D most sem csalódtam benned, de ki mondta, hogy valaha is fogok? :') ez a rész egyszerűen eseménydús volt, és Niall... ♥ annyira édes, mint egy aranyos gyerek. *-* Harry pedig most elég különleges volt, de érzem amit érezni kell:DD Zayn pedig, igen pont olyan amilyennek leírtad*-* Liam a bölcs:DD Louis pedig a második kedvencem a történetetben=)) Alexandraa, folytatást követelek! :')) imádom, nem bírok nélküle élni*-* ésésésés megszeretetted velem Niallt, olyan édes:333
VálaszTörlésKincsőő:) ahh, ez most nagyon nagyon jól esett! köszönök mindent<33
TörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon jól írsz.Ahhoz képest,hogy ez az első blogod nekem mar ez a kedvenc fanfictionom amit eddig olvastam.Csak így tovább.Siess a következővel :)
Szia!
Törlésköszönöm szépen, de ez nem az első történetem:) örülök, ha elnyerte a tetszésed! sietek:)<3 xxx.