Csók.xxx.
Első fejezet – Te meg ki
vagy?
Rachel szemszöge
Rachel szemszöge
Idegesen mászkáltam fel-alá, figyelmem az előttem lévő
hatalmas házra irányult. A fák takarásában álltam, így nem láthattak a kamerák.
Életem egyik legnehezebb feladatát vállaltam most magamra, és szerintem örökké
bánni fogom ezt a döntést. Hosszú és gyötrelmes élet vár rám, ha elrontom.
Apám egy celebekkel foglalkozó tévéműsornál dolgozik,
úgynevezett paparazziként. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy az
asszisztenseként a segítségére legyek a húzósabb ügyeknél. Tizennyolc évesen
elmondhatom magamról, hogy több sztár lakásában jártam, mint ahányat ismerek.
Általában könnyedén bejutok, szinte bárhova, épp elég kreativitással áldott meg
az élet. Bár voltak azért elég kockázatos ügyeim, végül mindig sikerült
elvégeznem a rám bízott feladatot. A mostani viszont egészen más… Be kell férkőznöm
a One Direction életébe, ami valljuk be, nem lesz könnyűfeladat.
Nem kaptam konkrét utasítást apámtól, csupán annyit kért,
hogy próbáljak meg valamit kideríteni, ami elmegy egy címlap sztorinak. Vettem
egy nagy levegőt, még egyszer átgondoltam a tervemet, majd kiléptem a fák
takarásából és magabiztos léptekkel megindultam a bejárat felé. Útközben
levettem a kabátom és bedobtam egy bokor mögé, ahonnan később kivehetem.
Megálltam az ajtó előtt, kezemet felemeltem, hezitáltam egy kicsit. Ez lesz a
„karrierem” fénypontja, feltéve, ha sikerül. Ha viszont nem… nos, arra
egyenlőre nem akarok gondolni. Sóhajtottam egyet, megigazítottam a ruhám, majd
most vagy soha alapon bekopogtam.
Idegesen toporzékoltam az ajtó előtt, kezdtem azt hinni,
hogy már ki se nyitják, mikor egy magas, öltönyös pasassal találtam szembe
magam. Hevesen vitatkozott valakivel telefonon, miközben arrébb lépett, ezzel
beinvitálva a házba.
- Intézd el – morogta, majd kinyomta a készüléket és becsapta
mögöttem az ajtót. Összerezzentem, félve néztem fel a mogorva férfi arcára.
Vonásai megenyhültek, ahogy végignézett rajtam. Két ujjával az orrnyergét
masszírozta, miközben nagyokat sóhajtott. Stresszes munkája lehet…
- Biztos te vagy a házvezető segédje. Erre gyere – mondta
valamivel nyugodtabban, majd elindult a folyosón. Mi van? Milyen házvezető?
Lepillantottam a ruhámra és rögtön kapcsoltam. El is felejtettem, hogy
takarítóként jöttem ide. Megráztam a fejem, rendeztem a gondolataim és utána
siettem.
Tátott szájjal mentem végig a hosszú folyosón. A falat
mindenféle díjak, albumborítók, aranylemezek és közös képek díszítették. Nem is
rossz…
- Mi a neved? – kérdezte, mikor megálltunk egy ajtó előtt.
- Rachel Grey – feleltem. Bólintott, majd lenyomta a
kilincset.
Egy tágas helyiségbe léptünk be, a berendezésből ítélve a
konyha lehetett. A falak fehérek voltak, de a bútoroknál a sötétebb színek
domináltak. Jól nézett ki, tetszett.
A pultnál egy idősebb nő állt és a tányérokat rendezgette. A
férfi ellépett mellőlem, biccentett neki, majd intett nekem, hogy menjek oda.
Félénken megálltam előtte és kezet nyújtottam. Kedvesen rám mosolygott és
elfogadta a gesztust.
- Anastasia vagyok, de szólíts csak Ananak. Örülök, hogy
megismerhetlek.
- Rachel, szintén – mosolyogtam rá.
Hangos pityegésre figyeltünk fel, mindketten a férfira
néztünk, aki fújtatva húzta elő a telefonját a zsebéből. Összeráncolt
szemöldökkel bámulta a kijelzőt, majd felvette a mogorva arckifejezését, amivel
fogadott és az ajtó felé indult.
- Ana, kérlek, vezesd körbe! Ő lesz a segéded – szólt
vissza, még mielőtt eltűnt volna a sötét folyosón. Értetlenül bámultam utána,
Ana halkan kuncogni kezdett mellettem.
- Ez mindig ilyen feszült?
- Ne foglalkozz vele, Paul már csak ilyen.
Hmm. Szóval Paul a neve, megjegyzem. Ana elpakolta azt a pár
tányért, ami még ott volt előtte, majd előhúzott egy kis noteszt a zsebéből és
gondterhelt arccal lapozgatni kezdte.
- Ne haragudj, de most el kell mennem. Megtennéd, hogy
kicsit rendbe teszed a konyhát? Nekem már nincs rá időm. Ne aggódj, a fiúk
nincsenek itthon, nem fognak zavarni.
Bólintottam, majd miután biztosítottam róla, hogy minden
rendben lesz ő is elment. Ez gyorsan ment. Alig vagyok itt negyedórája, máris
egyedül hagytak ebben a hatalmas házban. Egy pillanatra megfordult a fejemben,
hogy körülnézek, hátha találok valamit, de rögtön el is vetettem az ötletet.
Kitudja, mikor toppan be valaki, nem kéne már rögtön az elején lelepleződni.
Így hát kezembe vettem egy rongyot és kötelesség tudóan törölgetni kezdtem a
pultot.
***
Fáradtan rogytam le az egyik székre és elégedetten néztem
végig a konyhán. Alig egy óra alatt minden létező dolgot elpakoltam, lemostam,
letöröltem stb… A hasam korogni kezdett, jelezve ezzel, hogy már elég rég volt
reggel, nem ártana ennem valamit. Felálltam és az ajtóhoz sétáltam. Gyorsan
körbenéztem a folyosón, hogy biztos egyedül vagyok-e. Mikor nem hallottam
semmilyen gyanús hangot visszamentem. Megálltam a hatalmas hűtő előtt, miközben
azon gondolkoztam, hogy mennyi időm van elkészíteni és megenni egy egyszerű
szendvicset. Nem akartam pofátlannak tűnni. Még nem ismerek itt senkit, de
rögtön felfalom a fél hűtőt. Egy határozott mozdulattal kinyitottam, kivettem
minden hozzávalót és rekordsebességgel összedobtam egy sonkás szendvicset.
Nyugodtan falatozgattam, jól esett végre enni valamit. Egész
megfeledkeztem róla, hogy nem otthon vagyok, egyik lábamat feltettem az előttem
lévő székre és kényelmesen hátradőltem. Csend volt, az óra egyenletes
kattogásán kívül nem lehetett mást hallani. Sietnem kéne, minél előbb a
bizalmukba kell férkőznöm. Fogalmam sincs, mennyi időm van, erről még beszélnem
kell apámmal.
Az ajtó nyikorgására kaptam fel a fejem. Egy szőke srác állt
velem szemben, szatyrokkal a kezében. Elkerekedett szemei köztem és a kezemben
tartott szendvics között cikázott. Gyorsan felpattantam, kezemet a hátam mögé
tettem, elrejtve ezzel az ebédemet.
- Te meg ki vagy?
- Én öhm… - kezdtem bele a magyarázkodásba, de teljesen
kiestem a szerepemből. A srác csak értetlen tekintettel bámult rám és várta a
válaszom. Köhögéssel próbáltam leplezni a zavarodottságom, szabad kezemmel
megigazítottam a hajam és megpróbáltam a magabiztos énemet előkeresni.
- Rachel Grey. Házvezető segéd.
Gyanakvóan nézett végig rajtam,
majd végül megvonta a vállát és az asztal felé indult. Hanyagul ledobta rá a
zacskókat és felém fordult.
- Csináltál nekem is? – értetlenül
néztem rá. – Szendvicset.
Előhúztam a kezem és a megmaradt
ebédemet kezdtem tanulmányozni.
- Nem, de ha gondolod, ezt neked
adom – nyújtottam felé. Szemei rögtön felcsillantak, mosolyogva vette el és
elmormolt egy gyors „köszi”-t. Pillanatok alatt eltűntette, elégedetten
simított végig a hasán. Megfordult és a hűtő elé lépett.
- Egyébként Niall vagyok –
mormogta, miközben felsőtestével teljesen eltűnt az ajtaja mögött.
- Rachel.
Sorban pakolta ki a különféle
ételeket a pultra. Elképedve néztem, ahogy lassan a teljes tartalmát előszedi.
Mikor nem maradt több hely csalódottan elhúzta a száját és kelletlenül ellépett
tőle. Feltűrte pulcsijának ujját és gyerekes lelkesedéssel kezdte egymásra
pakolni a hozzávalókat.
- Nem mondod, hogy ezt mind
megeszed… - rökönyödtem meg. Egy pillanatra felnézett, majd döbbent arcomat
látva elnevette magát.
- Dehogynem. Segítesz? – Nagyokat
pislogtam rá, undorodva figyeltem, ahogy a nutellás kenyérre rádobálja a
paprikát. Nevetve megráztam a fejem, majd odaálltam mellé és a paradicsomokat
kezdtem el szeletelni.
***
- Istenem, meghalok – nyöszörögtem a hasamat szorongatva.
Fejenként legyűrtünk 3-3 ételnek csúfolt, gyomorforgató valamit. Vissza se
merek emlékezni mi minden volt benne. Niall hangosan nevetett mellettem és az
ujjait nyalogatta. Nem értem, hogy ő mitől bírja ilyen jól.
- Nem nevet, együtt érez – vágtam hozzá az első kezem ügyébe
kerülő dolgot, ami jelen esetben egy kanál volt. A fém hangos csattanással
esett le a csempére, amitől a szőke még jobban nevetni kezdett. – Soha,
ismétlem, soha többet nem fogadok veled!
- Miért? Szerintem vicces volt – vigyorgott rám, mélykék
szemei játékosan csillogtak. Egyik kezemmel szórakozottan összeborzoltam a
haját.
- Örülök, ha legalább te jól szórakoztál.
Fájdalmas tekintettel néztem körbe a helyiségben, ahol alig
egy órával ezelőtt még rend volt. Koszos tányérok, evőeszközök, ételmaradékok
voltak szanaszét dobálva. Nagyot sóhajtva döntöttem hátra a fejem és próbáltam
minden maradék erőmet összeszedni. Lecsúsztam a székről, lassan csoszogtam a
takarítószerek felé. Megfogtam egy rongyot és világfájdalmas fejjel törölgetni
kezdtem a pultot. Niall értetlen fejjel figyelte minden mozdulatomat.
- Mit csinálsz?
- Takarítok. Miért, minek látszik? – kérdeztem vissza, fel
sem nézve. Többször is körbenézett mielőtt újra megszólalt volna.
- De hát miért?
Most rajtam volt a sor, hogy direkt a leghülyébbeknek
tartogatott nézésemmel meredjek rá. Egyik kezemmel a pulton támaszkodtam,
másikkal az előttem heverő szemétkupacra mutattam.
- Azért fiam, mert ha Ana hazaér és meglátja mit műveltünk
sikítva rohan ki a világból.
- Ugyan, látott ő már rosszabbat is – legyintett. – De, ha
mindenképp takarítani akarsz, akkor segítek.
Leugrott a székről, megragadta a sarokban heverő seprűt és a
maga ügyetlen stílusában megpróbálta eltűntetni a morzsákat. Hálásan
pillantottam rá, majd folytattam a pult törölgetését.
Már besötétedett mire végeztünk, fáradtan csúsztunk le a fal
mentén és nagyokat sóhajtoztunk. Próbáltunk sietni, de még így is majdnem két
órát vett igénybe, mire újra tisztává varázsoltuk a konyhát. Niall fészkelődni
kezdett mellettem, kíváncsian figyeltem, ahogy nagy kezeivel a zsebében
kutatott. Diadalmas mosolyra húzta ajkait és előrántott egy elég megviselt
állapotban lévő csokit. Lehámozta róla a papírját, félbetörte, majd
odanyújtotta az egyik felét. Elkerekedett szemekkel meredtem rá, nyöszörögve
toltam el kezét az orrom elől.
- Aranyos vagy, de most rá sem bírok nézni. Kész csoda, hogy
még nem jött ki belőlem, amit délután ettünk.
Nevetve megvonta a vállát és már el is tűntette mindkét
felét. Hihetetlen milyen gyomra van a srácnak. Afrika féléves élelmiszeradagját
képes lenne legyűrni egy óra alatt.
- Köszönöm, hogy segítettél. Rendes volt tőled – motyogtam
magam elé meredve. Felé fordítottam a fejem és megeresztettem egy halvány
mosolyt. Nagy, kék szemeivel barátságosan figyelte az arcomat. Azt hiszem
megkedveltem…
- Ez csak természetes – mondta, miközben finoman
belebokszolt a vállamba.
A telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Fészkelődtem egy
kicsit, mire nagy nehezen ki tudtam rángatni a szűk zsebemből. Apu írt, hogy
siessek haza, nem szeretné, ha sokáig itt lennék.
- Megmutatod, merre tudok kijutni a házból? Félő, hogy
egyedül eltévedek – fordultam a szőke felé.
- Menned kell? Gyere, hazakísérlek – pattant fel, majd egyik
kezét felém nyújtotta. Felhúzott maga mellé, leporoltuk a ruhánkat és
mindketten az ajtó felé indultunk.
Ahogy kiléptünk a házból rögtön megcsapott a hideg, esti
levegő. Idegesen harapdáltam az ajkam, mikor eszembe jutott, hogy a kabátomat
még délelőtt behajítottam a bokorba. Jó, Niall sem teljesen normális, de hogy
nézne már ki, ha kirángatnék az egyik tuja mögül egy kabátot? Nem, kizárt,
inkább kapok tüdőgyulladást. Megdörzsöltem a felkaromat és próbáltam nem
mutatni, hogy még a vér is megfagyott bennem. Határozott léptekkel indultam le
a lépcsőn, meglepetten fordultam hátra mikor észrevettem, hogy Niall nem követ.
Sőt, nem is állt a teraszon. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem a nyitott ajtót,
de a házban sötét volt, nem láttam semmit. Lassan lépkedtem fel a lépcsőn,
gyanakvóan néztem körbe, felkészülve arra, hogy bármikor előugorhat valahonnan.
Egy madár repült fel mögöttem, mire ijedten ugrottam egyet. Megfordultam és az
udvart kezdtem pásztázni. Komolyan, mintha egy elcsépelt horror filmbe lennék.
Mindjárt jön az a jelenet, mikor elém ugrik egy vámpír aztán jól belém szeret.
Vagy megharap… mindegy.
Hirtelen egy sötét anyag landolt a fejemen, mire ösztönösen
hátralöktem a könyökömet. Fájdalmas nyögés követte mozdulatomat, gyorsan megfordultam
és elképedve figyeltem az összegörnyedt szőkét.
- Mi a fenét csinálsz? A frászt hoztad rám, hülyegyerek –
szidtam.
- Csak egy pulcsit hoztam, mert láttam, hogy fázol –
nyöszörögte. Szavai hallatán megenyhültem, elnéző mosollyal segítettem fel. Megforgattam
kezeim közt a puha anyagot. Egy egyszerű fekete kapucnis pulcsi volt, de elég
melegnek tűnt. Ahogy belebújtam egy ismerős illat csapta meg az orromat. Nem Niallé
volt, azt már felismerem… de akkor mégis kié lehet?
- Na, gyere te vadállat, menjünk mielőtt a fiúk hazaérnek.
***
Niall betartotta a szavát, egészen a kapunkig kísért, pedig
rajta is csak egy vékony pulóver volt. Már készültem levenni a pulcsit, hogy
visszaadhassam, mikor elkapta a kezemet.
- Hagyd csak, nekünk nincs rá szükségünk. Majd visszaadod
máskor – mosolygott rám.
- Holnap találkozunk – intettem neki, majd figyeltem, ahogy
elsétál.
Bent apám fogadott, aki már izgatottan várt a kanapén
ücsörögve. Leültem mellé, felhúztam a lábam és kezemmel átkulcsoltam őket.
Sóhajtottam, miközben államat a térdemen pihentettem.
- Hogy ment? – kérdezte látszólag közömbösen.
- Jól, kedves emberek.
Gondterhelt arccal nézett rám, megrázta a fejét mielőtt
válaszolt volna.
- Ne felejtsd el, miért vagy ott.
Nem válaszoltam, mereven magam elé bámultam. Igen,
pontosan tudom mi a feladatom. Ki kell használnom őket. De vajon képes leszek
erre?
Te jesszusatyaúristen! Azt a rohadt! Hűűű... Már megint tátott szájjal csodáltam a művedet. Ez valami hihetetlen jó! *-* Juuuuj! Oké. Leálltam. :D Tehát. Fantasztikus lett! Az ötlet elképesztő, Naill nagyon édes, a vámpíros leírásnál meg elmosolyodtam. ;) Na, nem mintha nem mosolyogva olvastam volna az egészet, de érted. :D Szóval nagyon-nagyon ügyes vagy, borzasztóan (még annál is jobban) várom a folytatást, és meg ne merj váratni! ;D <3 <3 <3 xxx
VálaszTörlésmikor írtam a vámpíros részt egyből eszembe jutottál:') aaah. köszönöm, köszönöm, nagyon nagyon köszönöm! hihetetlen vagy:)<33
TörlésAlexandraaa! :DD fantasztikus vagy, hihetetlen mennyire letudod írni Niallt. *-* Olyan kis édes. ♥ remélem holnap jön már a második rész, mert azthiszem imádom ezt a történetet. *-* Rachelt igazán megkedveltem, jó fej csajszi. :3 Niall meg egy cukiiii fiúú. ♥ folytaaaaaaaaaaaasd. :))))
VálaszTörlésKincsőőő!:D óóh:') Niall az én második titkos szerelmem, úgy hogy belőle szeretnék egy szerethető karaktert csinálni:) húúúh. hát nem garantálom a holnapot, de már készül, megpróbálok sietni vele!:)
Törlésnagyon aranyos vagy, köszönöm szépen!!<3
"Hu!" Ez az első,ami eszembe jutott.. Biztosan végig olvasom még holnap az összes felrakott részt!:) Nagyon jól írsz, bár jobb szó rá, hogy elképesztően.:)) Köszönöm az élményt. :)
VálaszTörlés